Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 16.

Főzőedénnyel vetett véget az apa a családi terrornak – Gyilkosság Kőszegen

Hosszú évek feszültsége robbant ki egy 65 éves férfiban, amikor 32 éves, kábítószerfogyasztó fia a szeretteinek kiirtásával fenyegette meg. A korábban küzdősportot űző apa felkapott egy kuktát és ütött. A fia belehalt.

Nem látszott meglepetés a környékbeliek arcán, amikor az előző délutáni gyilkosságról kérdezősködtünk. Majdnem mindenki hallott már arról, mi történt. A legtöbben a fiát megölő édesapát sajnálták.

Csütörtökön délben érkezett egy hívás a rendőrségre, miszerint a 32 éves M.Á. szülei lakásában randalíroz, tör-zúz. A rendőrök megjelenése lecsillapította a kábítószer fogyasztóként ismert férfit. Mint kiderült, édesanyjától követelt pénzt, de nem kapott, emiatt kezdett rombolásba. A férfit nem állították elő a kapitányságra, mivel ezt szülei sem kérték.

Néhány órával később azonban M.Á. újra pénzt követelt, ezúttal már az édesapjától. A korábban boxoló férfi szintén nem adott pénzt gyermekének, mire az kést ragadott és azzal fenyegette meg, hogy megöli. Nem sokkal korábban a gázt is megnyitotta, azzal a felkiáltással, hogy felrobbantja a házat. Édesapja ekkor menekülőre fogta és a kést is kiütötte fia kezéből. Amikor azonban saját gyereke azt is utána ordította, hogy megöli a lányától született „kedvenc unokáját”, a 65 éves apa felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került – úgy tudjuk, egy kuktát –, szembefordult fiával és nagy erejű ütést mért a fejére, majd még többször is megütötte vele. M.Á. összeesett és a helyszínen meghalt.

"„Soha nem dolgozott még az a fiú, az édesapja már többször mondta, hogy baj lesz. Azt hallottam, hogy nemrég szabadult a börtönből, de azóta már egy trafikfeltörésben is részt vett. Köztudott róla, hogy drogozott. Korábban puszta kézzel kiverte a lépcsőház ablakát, majd megszökött a kórházból. Nagyon sajnálom a szüleit, jóravaló emberek. Talán soha nem tudják ezt kiheverni, pedig most felszabadultak a folyamatos lelki terror alól”" - mondta egy közelben lakó nő. Egy idős úr is megerősítette a szavait és annyit tett hozzá, hogy hasonló korú fiatalokkal bandázott M.Á., aki olyankor gyakran hőzöngött, míg egymagában nem volt kötekedő férfi.

"„Nem volt drogos, csak füvet szívott néha. Inkább inni szokott. Nem tudom, mi történhetett, de Mészi áldott jó gyerek volt”" – mondta könnyeit törölgetve egy 30 év körüli férfi, aki barátjának tartotta a most meghalt fiatalembert.

Megérdemelte – mondta sommásan egy középkorú asszony, aki szerint a szülei túl sokat szenvedtek már a gyerekük miatt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ma közleményben tájékoztatott arról, hogy nyomozást rendelt el emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. S. kőszegi lakos ellen.

A férfi alaposan gyanúsítható abban, hogy 2010. április 8-án 17.50 óra körüli időben kőszegi lakásukon családi vitát követően egy kezébe kerülő tárggyal több esetben fejen ütötte 32 éves fiát, M. Á.-t, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Mint a közleményből kiderül, M. Á. 15 éve rendszeresen kábítószert fogyasztott és egyre agresszívebbé, egyre követelőzőbbé vált szüleivel és környezetével szemben.

A tragédia napján M. Á. édesanyjától részegen pénzt követelt, mivel nem kapott, elkezdett törni, zúzni a lakásban. Az édesanyja, M. S.-né fia megfékezésére férje segítségét kérte. Az édesapa, M. S. hazajött, ám a fiú tovább folytatta a fenyegetőzését, ezért az édesanyja rendőri segítséget kért és kimenekült a lakásból. A helyszínre ki is jöttek a rendőrök, a közlemény szerint az „intézkedést lefolytatták”, majd elmentek.

Ám M. Á.-t mindez nem fékezte meg, ismételten elkezdett a lakásban törni, zúzni és pénzt akart szerezni édesapjától. A fenyegetést azzal nyomatékosította, hogy kést vett elő, mondván: megöli, ha nem kap pénzt. Az apa kiütötte a kést a kezéből és az előszoba felé menekült. Menekülése közben fiát a kezébe kerülő tárggyal több esetben fejbe vágta. M. Á. Az ütések hatásra a helyszínen meghalt.

Az apát őrizetbe vették, azonban a nyomozás során beszerzett adatok alapján az előzetes letartóztatását nem rendelték le.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.