Barion Pixel
Szerző: 112Press /Tánczos Mihály 2024. augusztus 17.

Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen

A baleset okozójának észlelnie kellett az ütközést, még pár házzal arrébb is az utcára siettek a lakók a csattanásra. A rendőrök mellett polgárőrök is keresték a járművet és a vezetőjét.

Személyi sérülés nélküli, helyszínelhagyásos közlekedési baleset történt szombaton éjfél után a szombathelyi Tinódi Lantos Sebestyén utcában.
 
Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen
 
A Jáki út felől a Körmendi út irányába tartott egy világos (ezüst) színű, feltehetőleg Ford márkájú személygépkocsi. A sofőr nekihajtott egy út szélén parkoló Ford nyitott ajtajának, amit kifordított és eldeformált az ütközés.
 
Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen
 
A parkoló autóból éppen a házba pakolt be egy nő és szerencsére nem állt az autó mellett az ütközéskor. A csattanásra visszanézve látta, hogy a másik autó elhajt a helyszínről. Próbált utána szaladni, hogy láthassa a rendszámát, de a Ford vezetője gyorsított és a Savaria Plaza irányába elhajtott.
 
Az ütközésnél azonban letörött a visszapillantó tükre és a jármű jobb oldala is sérült. 
 
Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen
 
A felelősségvállalás hiánya jelezheti azt, hogy a parkoló autó ajtajába belehajtó sofőrnek takargatnivalója van - pl. ittas volt, nincs vezetői engedélye stb. -, de lehet, hogy egy olyan fiatal vezette a gépkocsit, aki megijedt a következményektől (meg attól, hogy esetleg a társai mégsem hiszik el, hogy ő az utak királya) és ezért hagyta el a helyszínt. 
 
Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen
 
Az utóbbi esetben kérjük a szülőket, hogy ha a gyermek egy hiányzó jobb oldali tükörrel és jobb oldali karcolásokkal vitte haza a kocsit pl. azzal a történettel, hogy egy szarvassal ütközött, akkor gondolkodjanak el rajta, hogy vajon élnek-e ezüstszínűre festett nagyvadak a vármegyében. Ilyenkor elegáns megoldás lehet visszamenni a tett helyszínére, elnézést kérni az ijedtség miatti helyszínelhagyásért, majd elismerni a felelősséget a baleset okozásáért, hogy a biztosító rendezze a kárt a parkoló autó sofőrje helyett.
 
Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen
 
Az asszonytól megtudtuk, hogy a kisgyermeke gyermekülése a másik oldalon van, hogy a járda felől emelje ki őt az autóból. A nő abba is belegondolt, hogy akár az autója mellett is állhatott volna az ütközéskor.
 
A helyszínt elhagyó gépkocsi keresésébe a polgárőrök is bekapcsolódtak, illetve a rendőrség lekéri a közterületi kamerák képét is, így kis esélye van annak, hogy megússza a sofőr, vagy az üzembentartó a büntetést. (Normál esetben a szükséges adatok megadásával és a felelősség elismerésével a rendőrség kihagyása nélkül is rendezhető lett volna ez az eset.)
 
Ford nyitott ajtajának hajtott, majd elporzott a helyszínről egy másik Ford Szombathelyen
 
Az egyik közelben lakó férfi elmondta, hogy az egyirányú utcában a 30 km/órás sebességkorlátozás ellenére rendszeres a gyorshajtás, ami miatt már a rendőrséghez is fordult, de úgy érzi, hogy nem foglalkoztak a panaszával. A férfi azt is kérte, hogy csúcsidőben helyezzen ki a rendőrség sebességmérő készüléket néhány órára, hogy hiteles nyoma is legyen annak, hogy nem a levegőbe beszélt. Ez eddig a tudomása szerint nem történt meg    

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.