2016. december 08.

Ford oldalába hajtott egy kamion Szombathelyen

A szombathelyi Vásártér utcában tartott a Vépi út felé egy kamion, aminek vezetője nem adott elsőbbséget a védett Csaba úton közlekedő személyautónak és ütközött az oldalával. A balesetben információink szerint senki nem sérült meg, az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárta a rendőrség.

k2

k4

 

DSC_7528

Kiegészítés: A fenti eset egy szerencsés kimenetelű baleset, amit figyelmetlenség okozott. A vétkes sofőr azonban ezt másképpen gondolta és előbb szidalmazni kezdte munkatársunkat, majd azt állította, hogy fél éve már feltettük őt egy balesetnél a portálunkra, arccal és rendszámmal és többszöri kérésére sem távolítottuk el a fotókat. Ilyen azonban nem volt és hiába kértük a férfit, hogy nevezze meg az esetet, ő inkább vulgáris szavak kíséretében hárított. Ezután viszont elővett egy fémrudat az ülése mögül, amivel a maga módján próbálta azirányba terelni a "beszélgetést", hogy a balesetről semmi ne jelenjen meg.

A hadonászást betudtuk felfokozott lelki állapotának, így nem kértünk segítséget a rendőrségtől, de az eset elgondolkodtató, vajon hányszor sikerül érvényt szerezni a "kérésnek" ilyen módszerekkel?


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.