Szerző: 112Press Fotó: foldrenges.hu, jutarnji.hr 2020. március 22.

Erős földrengés sok utórengéssel Zágráb közelében - Magyarországon is érezték a rengést

5,3 (egyes mérések szerint 5,7) magnitúdós földrengés volt vasárnap reggel Zágrábtól észak-keletre. Nyugat-Dunántúl több településén is érezték a rengést, nem csak az emeletes házakban.

Frissítés 2020.03.22. 9.05 Agysérülést szenvedett a 15 éves lány

Több horvát lap is beszámolt a 15 éves gyermek haláláról, azonban 10 óra előtt helyesbítettek: a gyermek életveszélyes állapotban van, agysérülést szenvedett, de él. Sikerült újraéleszteni, küzdenek érte.

Egy 15 éves gyermek a reggeli földrengés első halottja. Ebben az épületben szerezte a halálos sérülést.  Még többen lehetnek a fővárosban romok alatt, akiknek nem ismert az állapota. (Forrás: index.hr)

A horvát fővárosban több kórház - köztük gyerekkórház - is károsodott a földrengés során. Áramszünet van több épületben, a tűzoltók folyamatosan vonulnak a kárhelyszínekre, más településekről is érkeznek egységek. A polgári védelem figyelmeztetése alapján újabb rengések várhatók a következő hetekben, de ezek erejét és időpontját nem lehet meghatározni. Kiemelték, hogy a földrengéssel nem múlt el a koronavírus miatti veszély. Fokozott óvatosságra intenek és kérik a zágrábiakat, hogy segítsenek idősebb szomszédaiknak.

Ezek még a kisebb károk az egyik zágrábi kórházban - Forrás: 24sata.hr

A Horvát Telekom jelezte, hogy az Internetszolgáltatásban lehetnek fennakadások.

Korábban írtuk:

A műszerek adatai alapján 6:24-kor rengett a föld először a horvát főváros, Zágráb közelében, az elsődleges adatok alapján 5,7 magnitúdós rengést regisztráltak. (Más mérések alapján 5,3-as rengés volt.)

A Zágráb közeli földrengést a magyar műszerek is rögzítették - Forrás: foldrenges.hu

Ezt követően 6:29-kor és 6:40-kor rengett a föld, a rögzített adatok alapján 3,8 és 3 magnitúdós utórengések voltak. (Frissítés: ezeket is újabb rengések követték, egy órán belül kilenc alkalommal.)

Kilenc utórezgést regisztráltak egy órán belül Forrás: GeoRisk adatközpont foldrenges.hu

Olvasónk jelzése alapján a szombathelyi Rohonci út tízemeletesében jól lehetett érezni a rengést, kilengett a csillár, remegett a reluxa és érezhetően ingott az épület. Szintén olvasói jelzések alapján Körmenden és Zalaegerszegen is érezhető volt a földmozgás. (Frissítés: Facebook oldalunkon már nagyon sok olvasó, nagyon sok településről jelezte, hogy érezték a rengést. Volt ahol morajlást is hallottak.)

Földrengés Zágrábban Forrás jutarnji.hr

Zágrábban épületek rongálódtak meg és az utcára eső törmelék gépjárműveket tört össze. Az első rengés kb. 10-15 másodpercig tartott. Személyi sérülésről egyelőre nincs hír. Többen is megsérültek, egy gyermek súlyosan. Van épület, amiben többen is bent rekedtek. A horvát rendőrség a Twitteren a mentőfolyosók kialakítását kéri az autópályán.

A horvát rendőrség Twitteren kéri a járművezetőket, hogy segítsék a mentésben résztvevők haladását

Az EMSC az utórengések miatt arra kéri az embereket, hogy ne tartózkodjanak a sérült épületekben.

 

(A címet módosítottuk "Szombathelyen is érezték"-ről "Magyarországon is érezték"-re, mivel nagyon sok olvasónktól jött jelzés a Nyugat-Dunántúlról.)

 

 

 

Kép forrása és további képek: jutarnji.hr,   24sata.hrindex.hr, dnevnik.hr

 

A zágrábi szeizmogram az utórengésekkel Forrás: foldrenges.hu

Hazánk és a környező országok szeizmológiai állomásai, élő (10 perc késleltetésű) szeizmogramokkkal ide kattintva érhetők el.

 

Az 1880-as zágrábi földrengés

1880. november 9-én földrengés rázta meg Zágrábot, ami a kutatások alapján 6,3-as erősségű lehetett.

"Az 1880.november9-énkipattant földrengés három hullámban érkezett, melyekközül az első, alig 10 másodpercig tartó volt a legerősebb. A földrengést az egész Dunántúlon, sőt még a Duna bal partján is érezni lehetett. Zágrábban azonnal felfüggesztették az oktatást az iskolákban és nem tartották meg az istentiszteleteket sem. Mivel a székesegyházat komoly károk érték, ezért később, november 14-én a Jelačić téren tartottak misét, amelyen hatezren vettek részt.

Jelentős riadalmat keltő,kisebb-nagyobb utórengéseket még napokon át érezteka helyiek. A Pesti Napló november 17-ei számában olvasható egy beszámoló, mely szerint az előző éjszakán bekövetkezett utórengés miatt az emberek elhagyták lakóházaikat és a kávézókba menekültek, melyek így egész éjjel nyitva voltak.

Az iskolákban az oktatás csak november végén indult újra, az első egyetemi előadásokat december 1-én tartották, a zágrábi színház előadásaira pedig egészen december 25-ig várni kellett.Az elkövetkező egy évben még 185 utórengést észleltek, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a lakosság egy része Bécsbe, Grazba, Mariborba, Celjére, Ljubljanába és Triesztbe települt át." (Forrás: Élet és Tudomány, Babinszki Edit)
Távirati jelentéseK a zágrábi földrengésről 1880-ból, a Pesti Hírlapban

Az 1880-as zágrábi földrengés pusztításának képei a Vasárnapi Újságban

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.