2016. március 31.

Röhögő rémhírterjesztők - viccnek szánták a fekete furgonos mesét

Ritkán adódik lehetőség megismerni egy rémhírterjesztő gondolatait, de úgy tűnik most bepillantást nyerhettünk abba, hogyan indul hódító útjára egy-egy rémhír.

Nagyon sok alkalommal hívtuk fel már a figyelmet álhírekre, rémhírekre, amit sokan komolynak gondoltak és ezért osztottak meg ezután boldog-boldogtalannal. A sokszor elmondott, sokszor olvasott dolgok aztán szépen lassan beégtek a tudatalattiba és rengetegen már csak emiatt is valósnak gondolták ezeket. Hasonló a helyzet a szervkereskedők fekete furgonjával is, amivel a Tesco-ból, Intersparból, Fő térről, óvodából, iskolából hurcolják el a gyerekeket ukránok/oroszok/gyíkemberek, akárkik. Legalábbis a hírek szerint, "amit a sajtó elhallgat".

A Facebookon megjelent történetet bódult fiatalok tették közzé

A szombathelyi szervkereskedős rémhírek közül egy sem bizonyult igaznak, vagy legalábbis ahhoz, hogy ezt el lehessen hallgatni minimum el kell tenni láb alól a gyerekek szüleit, nagyszüleit és szomszédait, rokonait is, hogy ne kezdjék keresni az eltűntet. De erre talán kicsi az esély. Nem létezik a mentőállomás mellett talált meztelen, megerőszakolt kislány sem.

Március 19-én még korai stádiumában csaptunk le egy rémhír-mutációra, amiben szerepelt rendőr ismerős, konkrét városnév és ezúttal fehér szervkereskedő furgon. No meg a bizonyíték: "nem pánikkeltés!". És végezetül az "osztani ér!" felszólítás.

Büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy aki ilyen álhírt elindít, az minimum primitív, buta és rosszindulatú. Többször kaptunk már levelet az álhírek elindítóinak védelmében is, miszerint lehet, hogy ők jó szándékkal írták az üzenetet, hogy másokat figyelmeztessenek.

Nos, Facebook bejegyzésünk lyukat ütött az egyik rémhírterjesztő érzékeny lelkében és írt egy üzenetet, amiben azt próbálja érzékeltetni, hogy ezek pitiáner dolgok, amikkel foglalkozni sem érdemes. A rémhírt viccből rakták ki, bódult állapotban és csak három percig volt elérhető.

Tényleg nagyon vicces.  Háháháháh.

A levélíró figyelme. vagy intelligenciája azonban már nem terjedt ki arra, hogy képernyőmentésünk 47 perccel a bejegyzés írása után született, tehát a három perc sokszorosáig lehetett olvasni a sokak számára valósnak tűnő bejegyzést.

És halkan megjegyezzük azt is, hogy a kocsmában 10 másodperc is elég ahhoz, hogy valakiről elhintsék, hogy prostituált, strici, vagy impotens, a hír ezután már száll tovább, így tehát majdnem mindegy, hogy 3, vagy 300 percig lehetett olvasni a rémhírt.

Továbbra is azt kérjük, hogy olvasóink alaposan gondolják meg, mielőtt a megosztás gombra nyomnak hasonló "félelmetes, de igaz" hírek esetén.

 

Korábbi Facebook-bejegyzésünk az álhír felbukkanása után:

"Osztani ér" - írta Alexandra, így mi örömmel élünk is vele. Tehát:
Kedves Alexandra! Hogyan lehet valaki ennyire meggondolatlan, felelőtlen, hogy egy ilyen sok éves rémhírt valósként ad elő az ismerőseinek? Ön a herbálgyönyörtől fetrengő barátainak lázálmait is megosztja valósként? Esetleg a bulikban, kocsmában hallott, népmesei motívumokkal átszőtt sztorikat is kritika nélkül tálalja, valós esem
ényként?

Esetleg kizárólag a lájkvadászat a célja?

A 2016-os szombathelyi rémtörténetet az különbözteti meg a 2012-2015. között terjesztett sztoritól, hogy az idén már fehér furgonnal járnak a szervkereskedők, miután az összes fekete furgonos történetről kiderült, hogy kamu és unatkozó lájkvadászok találták ki azokat, vagy olyan emberek terjesztették, akik elhitték korábban ezeket az álhíreket. Sajnos sok fiatal saját csavargását is ilyen mesékkel fedezte, de minden egyes alkalommal kiderült, hogy semmilyen valóságalapja nem volt.

Mi azért rendszeresen rákérdeztünk a rendőrségnél, amikor Szombathelyen az Árkádiánál, a Tesco-nál az Intersparnál, vagy a Fő térről "tűntek el gyerekek", fekete furgonokban. Mind álhír, kitalált történet volt. Ahogy a szervkereskedők által Budapestre vitt lány meséje is, tavaly ősszel. Volt gyerek, aki csak azért találta ki, mert félt hazamenni egy órás késés után, az édesanya pedig hihetetlenül vevő volt az ilyen internetes átverésekre és maga is rendszeresen osztott meg olyan álhíreket, amit most Ön is terjeszt.

Ezért tovább megyünk, kedves Alexandra! Ha Ön nem butaságból indította el újra ezt a hülyeséget, akkor Ön gonosz, rosszindulatú, vagy egyszerűen aljas, hiszen tájékozatlan szülők, nagyszülők idegrendszerével játszik. Hasonló ez, mint a hipochondria. Ha nem tudja mi az, kérjük nézzen utána.

Ismételten megköszönjük a hozzájárulását ahhoz, hogy osszuk. Használtunk volna keményebb szavakat is az osztáshoz, de bízunk benne, hogy ennyi is elég volt. Kérjük beszéljen képzeletbeli rendőr ismerősével, akitől ezt a mesét hallotta és kérje meg, hogy legközelebb másféle álmaiban szerepeljen.

És ha egy kis gerinc is van Önben, akkor tájékoztassa a félrevezetett ismerőseit, hogy meggondolatlanul tette közzé valósként ezt a városi legendát.

Tisztelettel:

Tánczos Mihály, az Ukrán-Magyar Szervkereskedelmi Társaság kommunikációs referense, furgonkereskedő


(Az eredeti bejegyzés itt olvasható.)

 

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.