Barion Pixel
Szerző: 112Press / Fejér MRFK 2021. december 21.

Háromgyermekes vasvári anya az Ercsinél történt halálos kimenetelű baleset áldozata

A kórházban belehalt a sérüléseibe az a vasvári asszony, aki utasként szenvedett balesetet december 17-én, Ercsi közelében. Egy kisgyerek is kórházba került.

Olvasónk kereste meg szerkesztőségünket, miután hiába kutatott híradás után egy december 17-i, állítólag Fejér megyében történt halálos kimenetelű balesettel kapcsolatban. Azt feltételezte, hogy esetleg szándékos elhallgatás áll a háttérben.

Sikerült utánajárnunk és kiderült, hogy valóban megtörtént a baleset, azonban a sérült másnap, a kórházban halt bele a sérüléseibe, ezért nem került be a hírekbe a pályaelhagyásos baleset. 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a 112Press kérdésére válaszolva arról tájékoztatott, hogy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2021. december 17-én 18 óra 47 perckor a 6204-es számú út 3-as kilométerszelvényében, Ercsi térségében.

Egy személygépkocsi közlekedett Ráckeresztúr irányából Ercsi irányába, haladása során a 45 éves vasvári férfi által vezetett jármű letért az útról és a menetirány szerinti bal oldali árokba hajtott, majd fának ütközött.

A 6204-es út, Ercsi közelében Forrás: Google Maps

A baleset során a gépkocsi utasait, egy 3 éves gyermeket és egy 35 éves nőt, a mentők kórházba szállították, azonban a hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

A 112Press információja szerint az asszony szintén vasvári, három gyermek édesanyja. Úgy tudjuk, hogy az ütközéskor kirepült a Fordból, ami arra utal, hogy nem használta a biztonsági övét.

Címlapképünk illusztráció, nem a cikkben említett baleset helyszínén készült.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.