Barion Pixel
Szerző: Nagyatádi Járási Ügyészség 2019. szeptember 26.

Eltörte a csecsemője karját, mert sírt - vádat emeltek az apa ellen

Rendszeresen bántalmazta 6 hónapos csecsemőjét és a gyermek védelmére kelő élettársát egy Ötvöskónyiban élő 42 éves férfi, ezért minősített testi sértés, kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat vele szemben a Nagyatádi Járási Ügyészség.

A vádlott és élettársa 2016. évtől kezdődően éltek együtt Ötvöskónyiban, ahol közösen nevelték az asszony korábbi kapcsolatából származó három kiskorú gyermekét. A vádlott és a sértett kapcsolatából 2018. novemberében egy kisfiú született.

A vádlott a gyermek sírása miatt gyakran indulatba jött, ezért többször – így 2018. decemberében és 2019. márciusában – legkevesebb négy alkalommal bántalmazta csecsemőkorú gyermekét úgy, hogy a sértettnek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek. A gyermek édesanyja a bántalmazásokkal szemben minden esetben tiltakozott, igyekezett védelemzeni a csecsemőt, ilyenkor a vádlott őt is megütötte, sőt előfordult olyan eset is, hogy a vádlott a gyermeket az anyja karjában bántalmazta.

2019. áprilisában a vádlott és családja Dalmandon tartózkodott, amikor a édesanyát telefonon hívták, ezért gyermekét odaadta a vádlottnak. A gyermek azonban a vádlottnál sírni kezdett, aki ekkor megragadta és megfeszítette a csecsemő jobb felkarját, ami ettől roppanó hangot adott. A vádlott ezt hallva megijedt és nem bántotta tovább a kiskorú sértettet. A gyermeknek a bántalmazás következtében a jobb felkarcsontja tört el.

A kép illusztráció Forrás babycenter.ca

A gyermek sérüléseit néhány nappal később a helyi családsegítő észlelte egy látogatás alkalmával, aki nyomban feljelentést tett a rendőrségen. A vádlottat ezt követően a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd a Nagyatád Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a vádlott letartóztatását, míg a vádlott és élettársa által gondozott gyermekeket a családból kiemelték.

Az ügyészség az eset óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta a vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését. Az ügyészség a bűncselekmények előkészítő ülésen történtő beismerése esetén a vádlottal szemben 4 év 3 hónap börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Az AtádHír részletesen beszámolt a gyermekbántalmazás utóhatásáról és egyéb körülményeiről is. A cikk itt olvasható.

A kép illusztráció.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.