Szerző: 112Press 2020. október 10.

Elszaladt a balesetet okozó sofőr Körmenden - roncs-szerű Forddal lökött falnak Opelt

Hajnalban ébresztette hangos csattanás az Ady utca néhány lakóját. Mire kimentek a házból, addigra már csak két összetört autót találtak az utcán, ráadásul az okozó autója úgy nézett ki, mint ha lopott lenne.

Elszaladt a helyszínről egy balesetet okozó Ford vezetője hajnalban Körmenden, a Kis Amerika városrészben. A rendkívül rossz állapotban lévő autó az Ady Endre utcában haladt a Hunyadi utca felé, amikor letörte egy út szélén parkoló Skoda tükrét, majd belehajtott egy szintén parkoló Opel hátuljába, amit egy kerítésnek lökött.

Kerítésnek lökte az Opelt a Ford Körmenden

A sofőr ezután kiszállt a járműből és kereket oldott A Fordnak feltehetőleg utasa is volt, aki a jelek szerint kifejelte a szélvédőt az ütközéskor. Ő sem várta meg az összetört autók tulajdonosait, vagy a rendőröket.

Valószínűleg az utas fejelte ki a szélvédőt

A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott. A Fordot első ránézésre ellophatták, indítókulcs helyett ugyanis összekötött vezetékeken és csavarhúzón akadt meg az autóba benézők szeme, de úgy tudjuk, hogy az autót így adta el az előző tulajdonosa, a jármű pedig még nincs átíratva.

Nem lopott az ató, így vette az új tulajdonosa - elszaladt a sofőr a baleset után

Az irányjelző kar és egyéb alkatrészek sem a balesetben törhettek le, valószínűleg ezek hiánya nem zavarta a hajnalban autókázó sofőrt.

Harminc éves ez a Ford gépkocsi

Kíváncsiságból lekérdeztük a jármű adatait a szabadon hozzáférhető magyarorszag.hu Személyreszabott Ügyintézési Felületén. Innen kiderült, hogy az autó nem rendelkezik érvényes műszaki engedéllyel, de ami ennél is érdekesebb, az a jármű futásteljesítménye. 

A 30 éves Ford futásteljesítménye, kilométerben - valami itt nagyon nincs rendben

A táblázatból jól látszik, hogy az adatok nem a valós futott kilométert mutatják. Annak kicsi az esélye, hogy a 22 éves autóban mindössze 27 ezer kilométer volt 2012-ben, az első adat rögzítésekor, ahogy annak is, hogy műszaki meghibásodás miatt már legalább háromszor cserélték a műszerfalat.

DSC_5436

Még tartott a helyszíni szemle, amikor rendőrautók érkeztek egy társasházhoz az Ady utca végéhez. Valószínűsíthető, hogy a hajnali esettel kapcsolatban keresték a sofőrt a rendőrök.

Az utca végén több rendőr érkezett egy társasházhoz

Elszaladt a baleset után az okozó Körmenden - Forddal lökött falnak Opelt



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.