Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2019. augusztus 23.

Építőanyagok árát elsikkasztó személy és feszítővassal fenyegetőző tolvaj ellen emeltek vádat

Elsikkasztotta egy családi ház felújítására átvett pénzt egy férfi, aki elvállalta kőműves és burkoló munkák elvégzését egy Sárvár közeli településen. Egy másik esetben a felújításból hátramaradt bontott fémszerkezeteket akarta egy férfi ellopni, majd a tettenéréskor feszítővassal életveszélyesen megfenyegette a szemtanúkat. Vádat emeltek ellenük.

A Sárvári Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat az ellen a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfi ellen, aki elsikkasztotta az építőanyagok vásárlására átvett 444.000 forintot egy Sárvár közeli településen 2018. szeptemberében.


A vádirat szerint a sértettek a családi házuk felújítására kerestek kőművest és burkolót. A vádlott nem rendelkezett kőműves vagy burkoló szakképesítéssel, ennek ellenére mégis vállalkozott a falazást, az udvar térkövezését, lépcsők megnagyobbítását és burkolását is magában foglaló felújítási munkák elvégzésére.


A sértettek a vádlott kérésére átadtak előlegként 450.000 forintot az építőanyagok megvásárlására.


A vádlott a megállapodást követő napon meg is jelent a családi háznál 5 zsák cementtel, egész nap dolgozott, majd este – a munka folytatásának biztosítékaként a sértett felhívására – a szerszámait a helyszínen hagyva távozott.


Másnap reggel a vádlott ígérete ellenére nem jelentkezett, ezért a sértett többször is felhívta és felszólította a munka folytatására. A vádlott végül kora délután bukkant fel a családi háznál, ahol a sértettet azzal hitegette, hogy egy másik építkezésen sürgősen ki kell cserélnie egy ablakot, de vissza fog térni, hogy a megkezdett munkát befejezze, majd szerszámait sietve a gépkocsijába pakolva távozott.


A vádlott ezt követően már nem tért vissza a sértettek házához, az átvett előleget pedig a 6.000 forint értékű cement kivételével nem építőanyag vásárlására, hanem a saját céljaira fordította.


A Sárvári Járási Ügyészség végrehajtandó fogházbüntetés kiszabása mellett a próbaidőre felfüggesztett két szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelését is indítványozta a vádlottal szemben.

Feszítővassal fenyegette meg a szemtanúkat amikor lopáson kapták

A Sárvári Járási Ügyészség lopás kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki engedély nélkül akarta megszerezni a bontott fém ablakkereteket 2018. októberében egy Sárvár közeli településen. A vádirat szerint a vádlott a településen autózott, amikor észrevette, hogy nyílászáró csere miatt kibontott fém ablakkereteket helyeztek el egy társasház előtt az utcán. A vádlottelhatározta, hogy úgy jut pénzhez, hogy leadja az ablakkereteket a hulladékátvevő telepen, ezért megkereste a társasház közös képviselőjét és engedélyt kért a keretek elszállítására.


A közös képviselő azonban nem adta oda a 12 darab, 72.000 forint értékű keretet a vádlottnak. A vádlott ennek ellenére elkezdte kitörni az üveget a keretekből egy feszítővassal, majd egy keretet be is rakott a teherautója rakodóterébe.
Ekkor a társasház két lakója tetten érte a vádlottat a lopás elkövetésén, és felszólították a cselekmény abbahagyására.
A vádlott dühbe gurult, minősíthetetlen hangnemben ordibálni kezdett a két lakóval, egyiküket megveréssel és megöléssel is fenyegette, miközben kétszer feléjük ütött a feszítővassal, azonban mindkétszer megállította az ütést mielőtt az elérte volna őket, majd többször belerúgott az autójukba.


A lakók ekkor kihívták a rendőrséget. A vádlott, aki időközben az ablakkeretet kivette a járművéből és visszarakta a társasház elé, még a rendőrök kiérkezésekor is ordítozott, és azzal fenyegette az egyik lakót, hogy szétveri a fejét. A járőrök akadályozták meg, hogy a vádlott nekimenjen a lakónak.


A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint a feszítővas elkobzására tett indítványt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.