Barion Pixel
2014. március 14.

Előzetesben az elkövetők

A jelenlegi adatok alapján O. Arnold és fiatalkorú társa elhatározta, hogy pénzhez jutási szándékkal megtámadják Karakón a postai alkalmazottat. Tettük felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.

A részleteket is megtervezték, így napokkal korábban figyelemmel kísérték a postásautó mozgásának irányát, idejét, és a szállított pénz tárolásának valószínű helyét.

Karakó községben, 2014. március 10-én 13 óra körüli időben a helybeli, 18 éves O. Arnold kezében egy késsel, a temető kerítésénél várta a járművet. Amikor a mobilposta gépkocsija megérkezett, leintette, majd amint a járművezető letekerte az ablakot, hirtelen kését előrántotta és a sértett nyakának szorította és közben a pénz átadására szólította fel. A fenyegetés hatására a meglepett postás átadta a pénztárcáját, majd a fenyegetőző további utasításokat akart adni. Az alkalmazott azonban – lélekjelenlétének köszönhetően – a közeli kereszteződéshez érve gyorsított és a faluközpont felé elhajtott, majd értesítette a rendőrséget. A tettes eközben elmenekült.

A bűncselekménnyel szerzett pénzből a 17 éves jánosházai bűntárs is részesült, aki a rablás végrehajtását figyeléssel biztosította.

A Celldömölki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai mindkét személyt elfogták és őrizetbe vették. A Szombathelyi Járásbíróság 2014. március 14-én hozott döntésével a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.