Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 10.

Előzetesben a családi házat felgyújtó rablók Szombathelyen

Három ember került előzetes letartóztatásba Szombathelyen, akiket rablással, kifosztással, vagyon elleni bűncselekményekkel, testi sértéssel és egy családi ház felgyújtásával gyanúsítanak.

A 112 Press részletesen, videóval számolt be a január 11-én hajnalban Szombathelyen kigyulladt családi ház oltásáról. Jeleztük: nem zárható ki a gyújtogatás lehetősége sem. Mint kiderült, a házat valóban felgyújtották, másfél millió forintos kárt okozva a lakatlan épületben. A rendőrök teljesen más szálon haladva jutottak el "mellékesen" a gyújtogatókhoz, két húsz éves, büntetlen előéletű fiatalemberhez. A fiatalok semmi számukra értékes dolgot nem találtak a feltört házban és a kapálógép, valamint a fűnyíró sem mozgatta meg a fantáziájukat, így összetekertek pár szőnyeget és felgyújtották a házat. Hogy miért? Erre talán egy alap IQ-teszt is választ adhatna.


Lássuk hát az előzményeket, mi vezetett a fiatalok lebukásához. Március 16-án a 23 óra előtt érkezett a jelzés a rendőrségre, miszerint Szombathelyen a Tóth Árpád utcában két ismeretlen combon rúgott egy fiatalkorú fiút és elvették az övtáskáját, benne egy Nintendo játékgéppel, dartsokkal és diákigazolvánnyal. Mint kiderült, a megrúgott áldozatot, pontosabban az értéktárgyait egy kocsmában szemelték ki a tettesek és már akkor nézeteltérésbe kerültek a felek, de akkor még nem történt komolyabb atrocitás.

Másnap személyesen érkezett egy másik, szintén fiatalkorú sértett a rendőrségre, akit szintén március 16-án támadtak meg Szombathelyen, az esti órákban. Őt a Károly Róbert utcai kutyafuttatón inzultálta két ismeretlen. A recept ismerős: leszólítás, kötekedés, majd az ellenszegülő összeverése és megrugdosása. A kutyafuttatón kirabolt fiútól mobiltelefont, sapkát és pénztárcát zsákmányoltak.

A kihallgatások és személyleírások alapján kiderült, hogy a két rablást ugyanaz a duó hajtotta végre és a nyomozóknak sikerólt azonosítaniuk a lehetséges elkövetőket, akiket ezután elfogtak és a házkutatások során az elorzott vagyontárgyak nagy része is előkerült. Ami pedig nem, azt a helyszíni bejárások során szedegették össze a rendőrök onnan, ahová a tettesek elhajították azokat és amit később megmutattak a nyomozóknak.

Az egyik húsz éves tettesből ráadásul a nyomozóknak sikerült előcsalogatniuk a dalos pacsirtát. Így derült fény a ház felgyújtására és így került képbe egy harminc éves, szintén büntetlen előéletű és szintén munkanélküli férfi, akivel több kifosztásos bűncselekményt és más erőszakos, valamint vagyon elleni bűncselekményeket hajtottak végre.

Csak egy példa a tettesek szellemi színvonalára: március 15-én úgy gondolták, hogy nekik szükségük van nemzeti lobogókra. Ehhez legegyszerűbben lopással juthatnak, így meg is próbálkoztak két zászló elemelésével az egyik házról. Ekkor szólt rájuk egy férfi, hogy azonnal fejezzék be, különben hívja a rendőrséget. A két bűnöző ahelyett, hogy arrébb állt volna, inkább összeverték a férfit, majd a zászlókat is elvitték. Brutalitásukra jellemző, hogy a súlyos sérüléseket szenvedett áldozatukat napokkal később tudták csak kihallgatni a rendőrök.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.