Előzetesben a celli fegyveres rabló és két társa
Jól szituált családból származó fiatalok előzetes letartóztatását rendelték el ma Szombathelyen, a bíróságon. A három férfi jobb anyagi körülményeket akart teremteni magának. Fegyverrel.
Hiába tették közzé a pénteki celldömölki fegyveres rablás képeit a rendőrök, senki nem ismerte fel a kisvárosban lakó fiatalembert. Vagy legalábbis nem jelentkezett az, akinek ismerős lehetett a fotó. Ennek ellenére a nyomozók már vasárnap sejtették, kik azok, akik rosszul alhattak a rablás után és hétfőn reggel egyikőjükre le is csaptak Pápán. Két másik férfit Celldömölkön kapcsoltak le és megkezdődött a kihallgatásuk.
Csütörtökön már a lefoglalt bűnjelekkel tarthattak sajtótájékoztatót Szombathelyen a rendőrök. Bezacskózott pénzkötegek, cipő, sapka és fegyver feküdt az asztalon, amiket a nyomozók a házkutatások során foglaltak le. A pénteken elrabolt több millió forintnak a harmada került csak elő, a többi pénz sorsa egyelőre ismeretlen.
Miközben dr. Tánczi Tibor ezredes, megbízott megyei főkapitány a sajtó elé tárta az eredményeket, közben a bíróságon F.Á. várta szótlanul, hogy a bíró meghallgassa. Nem sokkal később bilincsben elvezették. Így járt a fiatalkorú N.G.D. És K.N. is, ahogy az képgalériánkban is látszik. Az egyik fiatalemberről kiderült, hogy kifejezetten intelligens, szokatlanul összeszedetten beszélt, az iskolapad helyett azonban most a börtönpriccs vár rá. A fiatalokban elfogásuk után tudatosult, hogy tettükért 15 évet is kaphatnak.
A három fős társaság kifigyelte a celli utazási irodát, mivel úgy tapasztalták, hogy ott nagy a pénzmozgás, sokan járnak oda pénzt váltani. Egyikőjük be is ment felmérni a terepet és pénzváltás közben megfigyelte, hogy valóban sok pénzt rejt a kazetta. A rablást nem ő, hanem társa vitte véghez. Amikor senki más nem volt az irodában a férfi bement és udvariasan cseverészett a pénztárosnővel, még azt is megkérdezte, hogy érzi magát? Ezután közölte, hogy ez egy rablás és kéri a pénzt. A pénztáros először viccnek vélte a dolgot, de az előhúzott fegyveren már ő sem nevetett.
Komótosan rakta a pénzt a neki átadott táskába, de ez felbőszítette a már ideges rablót, aki a kazettához ugrott és belemarkolt a pénzbe. Ekkor a bankjegyek egy része szétszóródott. A rablónak már nem volt ideje felszedni, mert egy szirénázó mentő húzott el a közelben, amire azt hitte, hogy a rendőrök jönnek a rabláshoz. Menekülőre fogta és a megbeszéltek szerint a táskát odaadta a közelben várakozó cinkosának, ő pedig felső ruházatát ledobva kereket oldott.
Aranyeső Celldömölkön
Mint azt dr. Palkó Andrea alezredes asszony, bűnügyi osztályvezető ismertette, a fiatalok számlájára nem csak az utazási iroda kirablása írható. Augusztusban egy ékszerboltot is megloptak, hasonló kifigyeléses módszer után. A felderítő akkor azt mérte fel, mi az, amivel el lehet vonni az eladó figyelmét. Kiderült, hogy néhány dologért a raktárba kell mennie az eladónak. A később érkező tolvaj már ezt használta ki, amíg a nő kilépett az eladótérből ő gyorsan felnyalábolt több tálca aranyékszert és elszaladt. A precizitás úgy tűnik nem volt a bűnözők specialitása, ugyanis a zsaruknak nem kellett nyomozókutya az aranytolvajok követéséhez. A nyomozók a földre hullott csillogó aranymedálok után mentek, ugyanis az arany végig potyogott a menekülő tolvajoktól. A tetteseket azonban akkor nem sikerült elkapni.
A haverom háza az én házam, a haverom pénze az én pénzem
Még egy bűncselekményt is a trió nyakába varrhatnak a rendőrök. A fiatalok ugyanis „barátjuk” házát is alaposan felmérték látogatásaikkor és amikor senki nem tartózkodott otthon, akkor visszamentek és a korábban megismert helyekről elvitték az értékeket. Több milliós zsákmányuk ellenére a baráti viszonyt továbbra is ápolták a károsulttal, aki nem sejtette, kiknek köszönheti a kárát.
A celldömölki fiatalok közül ketten büntetlen előéletűek, egyikőjük ellen pedig folyamatban van eljárás vagyon elleni bűncselekmény miatt. Úgy tudjuk, a bűnözők nem merték hazavinni az elorzott vagyont, féltek attól, hogy lebuknak szüleik előtt. Az eddig rendezett körülmények között élő trió tagjai jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablásért állnak majd bíróság elé és 10-15 éves börtönbüntetésre számíthatnak. A rendőrségen hangsúlyozták, hogy a terepet felmérő tippadó ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a fegyverrel hadonászó társa, azaz nem számíthat kisebb büntetésre.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.