Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. július 28.

Drogfarmot találhattak a rendőrök Szombathelyen, egy üzemi csarnokban

Tucatnyi rendőrautó érkezett hétfőn délelőtt egy szombathelyi csarnoképülethez és a környező utcákban is a készenléti rendőrség rendőrei álltak.

A város szélén található a csarnok

Nagyszabású rendőrségi akció zajlott Szombathelyen, hétfőn reggel. Rendőrök özönlöttek el egy Csatár utcai üzemi csarnokot, egy gombgyár és egy autójavító műhely szomszédságában.

Készenléti rendőrök a szomszéd utcában

Meg nem erősített információnk szerint a külföldiek által bérelt üzemcsarnokban modern eszközökkel marihuánát termesztettek ipari mennyiségben.

Feltehetőleg marihuánaültetvényt rejtett a csarnok Szombathelyen

Egy szomszédban dolgozó asszony elmondta, hogy ismeri a marihuána illatát és soha nem érzett ilyet a telepnél, sőt, ő mozgást sem látott az épületnél.

df12

Egy férfi pedig azt mondta, hogy legalább negyven rendőrt látott, amikor a közeli műhelyhez érkezett. Kérdezte, hogy mi történt, de nem kapott rá választ.

A csarnokhoz is vezető bejárat

Úgy tudjuk, hogy Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök is dolgoztak a területen, ami arra is utalhat, hogy egy általuk indított nyomozásban jutottak el a szombathelyi telephelyhez és mivel külföldi a bérlője a csarnoknak, ezért feltételezhető, hogy nemzetközi hálózat farmját számolták fel.

Egész nap rendőrök dolgoztak az üzemcsarnoknál

Ha bővebb információhoz jutunk, frissítjük cikkünket.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.