Eltiltás hatálya alatt okozott balesetet a helyszínről elhajtó kamionsofőr Sitkénél
A kamion vezetője észlelte, hogy balesetet okozott a 834-es főúton,Sitkénél, de elhajtott a helyszínről. Egy szemtanú azonban felírta a rendszámát és a rendőrök megtalálták. Vádat emeltek ellene.
A balesetről korábban részletesen beszámoltunk.
A Szombathelyi Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2022 augusztusában – miután a bíróság engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt pénzbírsággal sújtotta és 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől – az eltiltás hatálya alatt vezetett kamiont a 834-es számú főúton.
A vádlott úgy kezdte meg egy előtte haladó jármű előzését, hogy nem észlelte, a kamionja előzését már megkezdte a sértett személygépkocsival. A sértett már részben a járműszerelvény mellett haladt, amikor az megkezdte az áttérést a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. A sértett az ütközés elkerülése végett az autóját balra kormányozta, letért az útpadkára, majd az árokba hajtott.
A baleset során személyi sérülés nem történt.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz úgy kezdett előzni, hogy más gépjármű már megkezdte az ő előzését. A balesetet követően megszegte a KRESZ azon rendelkezését, hogy a balesettel érintett jármű vezetőjeként a helyszínen nem állt meg, a veszélybe került személy részére segítséget nem nyújtott.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.