Barion Pixel
2017. március 14.

A BPW létesítményi tűzoltói jártak a Tűzoltó és Polgári Védelmi Emlékhelyen

Németh Ferenc, a BPW LTP létesítményi tűzoltó-parancsnokának vezetésével látogatták meg a Tűzoltó és Polgári Védelmi Emlékhelyet a szombathelyi BPW tűzoltói, akik a múzeum tárgyait is gyarapították.

DSC_9202

A 22 fős tűzoltóság minden tagja megtekintette a Katonatörténeti Kiállítás részeként működő első emeleten kiállított tűzoltó és polgári védelmi szakterület Vas megyében összegyűjtött tárgyi eszközeit, emlékeit, képeit, amelyekről Egyed László tű. alezredes tartott előadást az érdeklődőknek.

DSC_9163

A látogatók a közel másfél órás tárlatvezetésen nagy érdeklődéssel hallgatták az anyag gyűjtésének, összeállításának történetét, amelyben visszatekintést kaptak a tűzoltóság és a polgári védelem elmúlt évtizedeiből.

DSC_9286

A látogatás végén a csoport nevében Németh Ferenc parancsnok egy AUER tűzoltó sisakot és egy a Kőszegi Tűzoltó Egyesület 100 éves történetét bemutató, 1968-ban íródott magyar és német nyelvű könyvet ajándékozott az emlékhely részére, annak tárgyi gazdagságát bővítve.

A BPW létesítményi tűzoltói a Tűzoltó és Polgári Védelmi Emlékhelyen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.