Szerző: Egyed László tűo. alezredes 2015. január 20.

A szombathelyi tűzoltólaktanya története

A tűzoltóság „új épület” megépítésének gondolata 1934-re tehető. Az akkori Széna téren, ami az állatvásárok színhelye volt a város nyugati szélén a tűzoltó hősi emlékmű mellett helyezték el a laktanya alapkövét.

Sajnos ez az emlékmű az Ady téri buszállomás kialakításával az 50-es években eltűnt. Az első tűzoltó őrtanya a mai tizennégyemeletes épület és a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár helyén állt, amelyben elhelyezést nyert a Szombathelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Innét 1954-ben költöztek át mai helyükre a lánglovagok. A régi épületük tanácstermében eredetileg 1920. március 13-án felavatott fehér márványtábla – amely az első világháborúban hősi halált halt tűzoltó egyesületi tagok emlékét őrzi – az egyetlen, ami megmaradt első laktanyájukból. Ezt az Ady téri épület főbejáratánál helyezték el.

steinamanger 1934

Az új laktanya megvalósítása nagyon eltolódott. Amikor 1948-tól államosították a tűzoltóságokat, már állami feladattá vált az elhelyezésük is. Így került ismét előtérbe a tűzoltólaktanya megépítése, aminek megtervezésével Körner József építészt bízták meg. Ő ezt 1952-ben meg is tervezte.Körner József

Meglepő, hogy az 50-es években engedtek tervezni egy tradicionális külső jegyekkel ellátott, nem szocreál épületet.

Körner nem csak építészként, hanem belsőépítészként, bútortervezőként és reklámgrafikusként is jelentős volt. Diplomája megszerzése után két évig Hajós Alfréd irodájában dolgozott, itt irodavezetőként a tervezésben is fontos szerepet kapott. 1932-től vált független tervezővé.

A szombathelyi laktanya épületének kivitelezési munkái 1953-54-ben zajlottak, párhuzamosan a veszprémi, békéscsabai és salgótarjáni tűzoltó-parancsnokság épületeinek építésével. Ezekben az épületekben helyezték el akkor a megyei tűzoltó-parancsnokságokat is, hiszen ezek egyben megyeszékhelyi városok is.

Érdekes, hogy az épület az ereszek alatt elhelyezett tűzoltó motívumokkal, az elmúlt évtizedek alatt is megtudta őrizni eredeti formáját.

 

 

A külső részeket tekintve csak a 70-es években, a szertár udvar irányú bővítésével történt olyan átalakítás, mely megváltoztatta az alapterületet. Erre a tűzoltó gépjárművek számának gyarapodása miatt volt szükség. Az Ady tér felőli homlokzat az íves szertár kapukkal a mai napig teljesen eredeti formájában látható.

A szombathelyi tűzoltólaktanya 2014. decemberében

A cserépfedéses tetőszerkezet palafedésesre váltása a 80-as évek műve volt, amelyet az állandó beázások miatt a 2009-es esztendőben ismét cserépfedésre cseréltek. A külső nyílászárók cseréje 2005-ben zajlott, ezzel az épület hőtechnikája is javult, viszont a kovácsoltvas ablakrácsok a helyükön maradtak. A torony magassága nem csak a távolba kémlelést, a tűz és füst távoli észlelését tette lehetővé, hanem a mai napig itt száradnak felhúzva, 20 méteres hosszúságukban a tűz oltása után elmosott tömlők. Itt a toronyban is kitűnő állapotban ékeskedik a kovácsoltvas korlát.

Az építéskori hidegháborús helyzetnek megfelelően az alagsorban óvóhellyel ellátott pince is található, amelynek gépészeti, elhelyezési részei a mai napig működőképesek és megtekinthetők.

A szombathelyi tűzoltólaktanya története



 A készenléti, 24/48 órás váltási rendben szolgálatot teljesítő állomány elhelyezése az első emeleten történik, ahonnét riasztás esetén csúszó-aknákon keresztül tudnak leggyorsabban a szertárba a védőruhákhoz és a gépjárműfecskendőkhöz jutni.

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.