Barion Pixel
Szerző: Vas Vármegyei Főügyészség / Fotó: 1212Press 2023. május 17.

Letöltendőt indítványoz az ügyészség az eltiltások alatt súlyos balesetet okozó sofőrnek

A sofőrt többször is eltiltották a vezetéstől, de ez nem tartotta vissza attól, hogy a volán mögé üljön. 2021. december 16-án majdnem sikerült megölnie az utasát, amikor féktávolságon belül kihajtott egy 8-as főúton érkező furgon elé. Az ügyészség rács mögé küldené a férfit.

A balesetről az eset napján részletesen beszámoltunk. A sofőr ellen a héten emeltek vádat.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2021. decemberében – járművezetéstől eltiltások hatálya alatt – úgy vezetett személyautót Jánosházán, hogy az egyik kereszteződésnél az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és megállás nélkül úgy hajtott be az útkereszteződésbe, hogy nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő személygépkocsinak, amelynek a vezetője vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést - tudatta a Vas Vármegyei Főügyészség.

Életveszélyesen megsérült az utas Jánosházánál - Citroen hajtott Peugeot elé a 8-ason

A baleset következtében a vádlott utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, a vádlott nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz olyan útról érkező járművel, melyen az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, nem biztosított elsőbbséget a keresztező
útról érkező jármű részére.

Életveszélyesen megsérült utas Jánosházánál - Citroen hajtott Peugeot elé a 8-ason

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben elzárás kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Életveszélyesen megsérült az utas Jánosházánál - Citroen hajtott Peugeot elé a 8-ason




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.