Szerző: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. október 21.

Bordélyház működött egy éjszakai bárban Hegyeshalomban

Éjszakai bárban működő bordélyházra csaptak le a rendőrök a Győr-Moson-Sopron megyei Hegyeshalomban. A bár feletti szobákban zajlottak az együttlétek 50, vagy 100 eurós összeg fejében. A mosonmagyaróvári rendőrség két férfi és egy nő előzetes letartóztatását indítványozta.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. nyarán arról, hogy az egyik hegyeshalmi éjszaki bárban bordélyház működik. A rendőrök nyomozást indítottak, majd adatgyűjtéseket és tanúkutatásokat végeztek.

Ennek során megállapították, hogy a bejelentésben szereplő bárban valóban dolgoznak prostitúciós tevékenységet folytató lányok, akik 50, vagy 100 eurós összeg ellenében szexuális szolgáltatást nyújtanak az oda betérő és ezt igénylő vendégek részére.

A fenti összeget a vendégek nem a prostituáltaknak, hanem a bár pultjában dolgozó személyeknek adták át, akik – a nyomozás adatai szerint - tisztában voltak a kifizetett összegért nyújtott szolgáltatással. A pénz befizetését követően a vendég és a prostituált a bár felső szintjén lévő szobák egyikébe vonult vissza a pásztorórára.

Fotó: Győr-MS MRFK

A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók 2019. október 18-án az éjszakai órákban – rendőrségi akció keretében – egy 53 és egy 52 éves győri férfit, valamint egy 23 éves Győr környéki nőt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak a bűncselekmény elkövetésével. Mindhármukat előállították a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra, ahol bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatásával elkövetett prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Fotó: Győr-MS MRFK

A rendőrkapitányság előterjesztést tett mindhárom gyanúsított Cs. A. Lajos, H. Tibor és H. Daniella letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Győr-MS MRFK

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.