Bizonyítási kísérlet miatt zárták le és locsolták fel vízzel az utcarészt – Mercedes sodort el két diáklányt januárban
Egy személyautó sodort el két diáklányt még januárban, a gyalogosok súlyos sérülést szenvedtek. Most bizonyítási kísérlet miatt zárták le az érintett utcarészt és mivel a baleset idején esett az eső, ezért tűzoltók locsolták fel az aszfaltot.
Igazságügyi szakértő és ügyész jelenlétében zajlott bizonyítási kísérlet a szombathelyi Jókai Mór utcában szerdán délelőtt. Ehhez egy hosszú utcarészt lezárt a rendőrség. A gépjárművezető és a két gyalogos ügyvéddel érkezett és a helyszínre érkezett egy szemtanú is.
A baleset január 18.-án történt. Egy Mercedes haladt a Gagarin út irányába reggel, esős időben a Jókai Mór utcában, amikor az egészségügyi iskola előtt a jármű elsodort két diáklányt, akik a menetirány szerinti bal oldalról keltek át a kijelölt gyalogátkelőhelyen. A diákok súlyos sérüléssel kerültek kórházba, egyikőjük 78 napot töltött ott.
A fényképek és a szemtanú elmondása alapján rögzítették a Mercedes pozícióját a baleset után. A gépkocsi hátsó része még a gyalogátkelőhelyre lógott. Információnk szerint a sofőr – egy középkorú férfi -már csak az utolsó pillanatban fékezett.
A bizonyítási kísérleten látottak alapján egy dobozos jármű érkezhetett szemből, ami takarhatta a gyalogosokat a sofőr elől. Ezt is alaposan vizsgálták. Megkérdeztük a gyalogosok és a sofőr ügyvédjét is, hogy kívánnak-e bármit elmondani, de jelenleg még nem éltek a lehetőséggel.
A szemtanútól megkérdeztük, hogy a Mercedes rekonstruált helyzete a baleset után megfelelt-e a valóságnak és azt mondta, hogy igen. (A Facebookon többek között elterjedt, hogy a jármű nagyon messze állt meg az ütközés helyétől, ami a látottak alapján nem volt helytálló, a közösségi oldalra író „szemtanú” valószínűleg a már félreállt gépkocsit látta.)
Fontos megjegyezni, hogy a baleset helyszínén időközben lényeges változás történt, a balesetnek köszönhetően. A gyalogosok jobb észlelhetősége érdekében forgalom elől elzárt területet jelöltek ki ott, ahol korábban szabályosan parkoltak autók, burkolati jeleket festettek fel és a gyalogátkelőhely táblái is rikító sárga keretet kaptak.
Az esős idő miatt nedves aszfaltnak a láthatóságban és a fékútban is szerepe van, ezért szombathelyi tűzoltók érkeztek, akik alaposan benedvesítették a burkolatot, majd az igazságügyi szakértő műszerrel végzett fékpróbákat a Mercedesszel.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.