Barion Pixel
2015. október 13.

A kiegészítő jelzés zavarhatta meg a Fiat vezetőjét?

Mindkét sofőr azt állítja, hogy zöld jelzésen haladtak át, középen pedig karamboloztak. Valószínűleg mindketten igazat mondanak, csakhogy az egyik zöld jelzés csak a jobbra kanyarodókra vonatkozott, az egyenesen haladókra nem.

A kiegészítő jelzőlámpa zavarhatta meg a Fiat vezetőjét

A Fiat a Petőfi Sándor utcán haladt az Ady Endre tér irányába, a BMW pedig a Paragvári utcából kanyarodott volna balra, a NAV felé. A BMW a jobb első kerekénél ütközött a Fiatnak. Senki nem sérült meg.

Fiat és BMW ütközött Szombathelyen

Az elmondottak alapján feltételezhető, hogy a Fiat vezetője a jobbra kanyarodást engedélyező kiegészítő zöld jelzést nézte el és emiatt hajtott be a kereszteződésbe. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A baleset utáni pillanat a Magyar Közút kamerájának képén

Nem volt egyszerű dolguk a forgalomirányító rendőröknek. Sok autós ugyanis a jelzőlámpákat nézte, nem pedig a rendőri karjelzést, vagy egyszerűen leblokkolt, mert nem kanyarodhatott arra, amerre szeretett volna. Láttunk ügyeskedőket is. Mint az a következő képünkön is jól látszik, a kisáruszállító az egyenesen elengedett busz takarásában próbált meg átsurranni, kikerülve a bójákat és három rendőrautót.

A sofőr a busz árnyékában próbálta megúszni a terelést

Ezúttal sikerrel járt, de emlékeztetnénk a kukoricaszállító balesetére az elkerülőn, ahol hasonló műveletért 50 ezer forintos csekkel díjazták több sofőr hasonlóan bátor produkcióját a rendőrök.

 

Fiat és BMW ütközött Szombathelyen



címkék: baleset fiat bmw petőfi

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.