Barion Pixel
2017. június 22.

Balesetet akart elkerülni a sofőr - árokba kormányozta a kamiont

Kőszeg felé tartott egy magyar rendszámú MAN kamion a 87-es főúton, amikor Gencsapáti térségében a sofőr elmondása alapján egy buszt előző jármű miatt inkább az árkot választotta a frontális baleset helyett.

Balesetet akart elkerülni a sofőr - árokba kormányozta a kamiont

A kamion vezetője kérdésünkre elmondta, hogy Kőszeg felől egy helyközi busz érkezett, amit először egy zöld jármű előzött, majd egy Mercedes személyautó is a busz előzésébe kezdett. A sofőr elmondása szerint a Mercedes már nem fért volna be és visszasorolni sem volt ideje az autó sofőrjének, ezért ő jobbra kormányozta a járművét és az árokban állt meg.

Balesetet akart elkerülni a sofőr - árokba kormányozta a kamiont

A kamionsofőr szerint anyag kár nem keletkezett, járműve üzemképes, csak a több tonnányi rakomány miatt nem tud kijárni az árokból.

Balesetet akart elkerülni a sofőr - árokba kormányozta a kamiont



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.