Barion Pixel
2017. november 18.

Oszlopot döntött a Honda - figyelmetlen autós miatt rántott kormányt a sofőr

Az Állj, elsőbbségadás kötelező! tábla ellenére figyelmetlenül hajtott be a kereszteződésbe egy Opel vezetője Szombathelyen, a Bagolyvárnál. A balról érkező Honda vezetője félrerántotta a kormányt.

DSC_4005

A Nárai utcából a Brenner Tóbiás körúton közlekedő autója elé kihajtó Opel miatt húzta félre a kormányt egy Honda személyautó vezetője. A sofőr ekkor szembesült azzal, hogy szemből éppen a kanyarodósávba sorolt be egy másik jármű, ezért még jobban félrekormányzott.

DSC_3993

A Honda először padkának hajtott, majd kidöntött egy villanyoszlopot és egy települések irányait jelző táblasort. A balesetben senki nem sérült meg.

DSC_3996

A balesetet okozó középkorú férfi - az Opel vezetője - elismerte a felelősségét a balesetért. Az ő autója nem sérült meg.  A karambolozó Honda közelében tekert egy kerékpáros is, de szerencséjére az autó előbb ütközött az oszloppal, mint vele.
 

DSC_4013

Érdekesség, hogy a Brenner Tóbiás körúton elvileg 30 kilométeres sebességkorlátozás érvényes a Nárai utcai kereszteződés előtt, azonban a sebességkorlátozó táblát valaki félrefordította, ahogy több más táblát is elforgattak a környéken, pl. a kerékpárutakat jelző táblát is. A sebességkorlátozó tábla elforgatása adott esetben közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynek is minősülhet.

DSC_3992

DSC_3999

DSC_4016


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.