Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság / Fotó: Egyed László tű. alezredes 2019. március 20.

Áramfejlesztőket és szivattyúkat kaptak az önkéntes mentőszervezetek

Kárfelszámoláshoz használható eszközökkel gyarapodott négy járási és öt települési önkéntes mentőszervezet. Az eszközöket a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tartott ünnepségen vehették át a szervezetek képviselői március 19-én. A rendezvény része annak az uniós projektnek, amelynek keretében idén országszerte kétszáz önkéntes mentőcsoport, Vas megyében kilenc jut új eszközökhöz, modern járművekhez és felszerelésekhez, valamint képzési lehetőségekhez.

Fejlesztési lehetőségekkel támogatja az önkéntes mentőszervezeteket a katasztrófavédelem. A támogatás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, a KEHOP -1.6.0-15-2016-00017 azonosítószámú projekt keretén belül valósul meg, összesen 1 milliárd 500 millió forint értékben. Az eszközbeszerzések és a pályázati képzések egy éven belül valósulnak meg, a beszerzés folyamatos, az átadás üteme ehhez és a képzésekhez igazodik.

Fotó: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A katasztrófavédelem stratégiai partnerei között fontos feladatot látnak el az önkéntes mentőszervezetek. A feladat közös, melyben a biztonság erősítése, az emberi életek védelme érdekében a hivatásos szervek munkája kiegészül az önkéntes szereplők tevékenységével. Az uniós projekt célja az, hogy az önkéntes mentőszervezetek hatékonyabban készülhessenek fel a kárfelszámolás során adódó feladatokra, modern jármű- és eszközparkkal, korszerű tudással felvértezve kapcsolódjanak be a mentés, kárenyhítés és helyreállítás munkálataiba.

Fotó: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
 
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon ezen cél érdekében kedden a Vas megyei járási és települési önkéntes szervezetek képviselői vehették át Dr. Bognár Balázs tűzoltó ezredestől, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától,  Majthényi Lászlótól, a Vas Megyei Közgyűlés elnökétől, Tóth Zoltán tűzoltó alezredestől, a Vas Megyei Védelmi Bizottság Titkársága, titkárságvezető-helyettesétől, valamint Kovács Andrástól, a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség elnökétől a projekt első ütemében beszerzett áramfejlesztőket és zagyszivattyúkat. Összesen tizenkettő áramfejlesztő és ugyanennyi zagyszivattyú talált gazdára az ünnepségen.

Fotó: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Az önkénteseknek nyújtandó támogatás a továbbiakban negyvenöt terepjárót, ugyanennyi utánfutós quadot, valamint kétszáztíz utánfutót, húsz fűthető sátort, húsz reflektort, kilencszázhatvankét, tűzoltóknak való bevetési védőruházatot, valamint hatszáznegyven egyéni, speciális védőruhát tartalmaz. A pályázat keretein belül az új eszközök alkalmazásához kapcsolódó képzések is megkezdődtek a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban a felkészített húsz mentor segítségével, akik május végéig képzik ki a mentőszervezetek önkénteseit.

Fotó: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Kárfelszámoláshoz használható eszközöket kaptak Vas megyei önkéntes mentőszervezetek




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.