Barion Pixel
2017. szeptember 13.

Négy jármű tört meg a figyelmetlen sofőr miatt a 86-oson

Egy kamionsofőr lélekjelenlétén és az egyik vétlen járművezető figyelmén múlt, hogy nem történt nagyobb baleset a 86-os főúton, szerdán reggel. Ketten így is megsérültek és a balesetnek van egy furcsa momentuma is.

A Zanati út irányába haladt a 86-os főút szombathelyi elkerülőjén egy Mercedes személyautó a külső sávban. A mellette haladó VW vezetője sávot akart váltani és meg is kezdte a manővert. A mellette kb. 80 km-es sebességgel haladó Mercedes vezetője észrevette, hogy a másik sofőr nem figyel és próbált lehúzódni a padkára, de a VW érintőlegesen ütközött a mellette haladó autóval. A figyelmetlen autóvezetőnek kellett néhány pillanat, mire rájött, miért nem tud jobban lehúzódni, ezért visszahúzta a kormányt, majd nem sokkal később beletaposott a fékbe.

DSC_7691

A Mercedes vezetője tapasztalt sofőr, a tükörből látta, hogy mögötte kamion érkezik, így nem "állt bele" a fékbe, hanem lassított és amennyire lehetett a padkára kormányozta az autóját. A kamion vezetője az első ütközést nem látta, csak azt, hogy egy autó lehúzódik az út szélére, a belső sávban pedig vészfékez egy autó. A kamiont vezető férfi gyorsan felmérte a helyzetet, ő is vészfékezett és igyekezett egyenesben tartani a 37 tonnás járművét. Centikkel haladt el a Mercedes tükre mellett, de a balesetet már nem úszhatta meg.

DSC_7679

A váratlanul padlóféket nyomó VW mögött haladó Ford vezetője fékezés helyett jobbra húzta a kormányt és a kamion eleje előtt sikerült is áttérnie a külső sávba. A Ford mögött érkező Toyota vezetője viszont már azzal szembesült, hogy az előtte haladó egy éles manőverrel kiér jobbra, majd ott állt előtte a VW, amibe belerohant. Az ütközéstől a VW az időközben melléjük érő, még mindig fékező kamion kabinjának és kerekének ütközött, végül az aláfutásgátlónál állt meg.

DSC_7685

A VW-t vezető  fiatal nő és utasa megsérült a balesetben, őket a mentők kórházba szállították. A reggeli csúcsforgalomban 2x1 sávon haladhatott a forgalom a 86-os főúton.

DSC_7687

A VW mindkét első ülése hátrafektetett állapotban volt, de elképzelhető, hogy az nem a Toyotával való ütközésnél törött ki és került ilyen helyzetbe, hanem így vezetett a sofőr. Egy szemtanú elmondta, hogy a VW még a körforgalom előtt kerülte el és feltűnt neki a jármű kacsázó, egyáltalán nem magabiztos haladása.

DSC_7702

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Négy jármű tört meg a figyelmetlen sofőr miatt a 86-oson



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.