Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2019. augusztus 22.

40. Répce Kupa és tűzoltószertár jubileum Csepregen

Augusztus 17-én került sor a 40. Répce Kupa térségi Tűzoltóversenyre és a Csepregi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság szertár épületének jubileumi ünnepségére.

A verseny szombaton a délutáni órákban az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol a csapatokat Kovács András, a Csepregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, valamint Hárominé Orbán Erika, Csepreg város alpolgármester asszonya köszöntötte. Ezt követően a csepregi Széchenyi térről a tűzoltóság mögött lévő régi focipályáig vonult az ünneplő menet, ahol megkezdődött a versengés.

cs05_n

A versenycsapatok között jelen voltak a horvátzsidányi, perszenyei, répcevisi, zsirai, undi, szakonyi és a csepregi önkéntes tűzoltók. A feladatok között szerepelt a váltófutás, valamint a vizes szerelés is. A szervezők gondoskodtak arról, hogy akik kilátogatnak a megmérettetésre azok sem unatkozzanak, így az eredményhirdetést megelőzően retro tűzoltási, műszaki mentési és tűzoltási bemutatóra is sor került.

cs02_n

Az eredmények kihirdetésére a 40 éves jubileumát ünneplő, a 2012-ben teljesen felújított tűzoltó szertár előtt került sor. A Répce Kupa eredményes versenycsapatainak Seper András tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Kovács András, a Csepregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, valamint Hárominé Orbán Erika, Csepreg város alpolgármester asszonya gratulált.

cs10_n

Ifjúsági kategóriában a Csepreg ÖTE, senior kategóriában a Szakony ÖTE bizonyult a legeredményesebbnek. Felnőtt kategóriában a Répcevis ÖTE végzett az első helyen, második a Szakony ÖTE csapata lett, míg a dobogó harmadik fokára a Horvátzsidány ÖTE tűzoltói állhattak fel.

cs09_n

40. Répce Kupa és tűzoltószertár jubileum Csepregen



Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.