2016. július 16.
Egy német rendszámú Ssangyong tartott Sopron felől Sümeg irányába. A sofőr előzésbe kezdett és ütközött a szemből érkező szlovák rendszámú Volkswagennel, majd az mögötte haladó, szintén szlovák rendszámú Skodával.
tovább 02016. július 07.
Egy szentgotthárdi intézmény három lakója egy elcserélt mobiltelefon miatt szólalkozott össze 2015. novemberében, lezárták az ügyet.
tovább 02016. június 18.
A Szombathely felé tartó munkásokat szállító autóbusz az út szélén álló autókat kerülte ki, amikor eddig ismeretlen okból egy Szombathely felől, a Külső Nárai úton érkező Skoda áttért a sávjába.
tovább 02016. június 07.
A felvétel a 84-es főúton, Sárvár közelében készült és látható rajta dr. Puskás Tivadar főorvos, Szombathely polgármestere is, aki utasként utazott a megpördülő Fiattal ütköző Skodában. A vákuum-matracban, nyakmerevítővel kórházba szállított Filó László gépjárművezető sérülései sem súlyosak, róla külön szólunk pár szót...
tovább 02016. június 07.
A polgármester kocsija elé pördült egy áruszállító, a vezetője életét már nem tudták megmenteni, a polgármester sofőrje súlyosan, a polgármester és két másik utas könnyebben sérült.
tovább 02016. június 05.
Olvasónk küldött egy videót arról, mit kell hosszú idők óta elviselniük éjszakánként. A felvétel egy tízemeletes erkélyéről készült, a hang a lényeg. A lakók tehetetlennek érzik magukat, a kerékcsikorgás 22 óra és hajnali 3 óra között veri ki az álmot sokak szeméből.
tovább 02016. május 16.
A Jánosháza felé tartó Renault személyautó forgalmi okból megállt a 84-es főúton és így tettek a mögötte érkező járművek is, azonban az ötödik autó vezetője későn vette észre az akadályt és egybetolta a kocsisort.
tovább 02016. május 12.
Három autó ütközött össze Szombathelyen a Rákóczi Ferenc utca és a Szent Flórián körút kereszteződésében, egy emberhez mentőt hívtak.
tovább 02016. május 02.
Egy jobbra ívelő kanyarban megcsúszott, padkára hajtott, megpördült majd egy kisárusszállítóval is ütközött egy Skoda a 87-es főúton Vasszécseny és Csempeszkopács között.
tovább 02016. április 09.
A vontatott Skoda sofőrje ijedtében beletaposott a fékbe, amitől a kötél megfeszült és elszakadt, az autó pedig egy parkoló autónak ütközött.
tovább 0
Szerelemféltés miatt fröcskölhetett a vér egy szombathelyi utcán - több embert elszállítottak a helyszínről
tovább