2023. május 12.
A vádirat ismertetése csak érintette, hogy milyen tortúrákon esett át a testileg és szellemileg is elsorvasztott kisfiú és a testvérei, de így is rendkívül megterhelő lehet belehallgatni ebbe az egyébként számos kérdést felvető eseménysorozatba.
tovább 02023. május 10.
Teljes útlezárás van érvényben Kőszeg és Horvátzsidány között, miután eddig tisztázatlan körülmények között ütközött több gépjármű.
tovább 02023. április 24.
Az autó egy balra ívelő kanyar után hosszan haladt az út melletti füves területen, majd a levegőbe repült, betonáteresznek ütközött és a Szentkút-kápolna kerítésének kapuját átszakítva állt meg.
tovább 02022. december 21.
A Sárvár irányába tartó személyautó egy jeges szakaszon megcsúszott, a sofőr már nem tudott korrigálni és a gépkocsi felborult.
tovább 02022. november 16.
Az elmondások alapján lakott területen belül is nagy sebességgel előzött az a Szakony felé haladó Renault, ami egy enyhén balra ívelő kanyarban a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és fák közé csapódott.
tovább 02022. november 09.
Az autó utasa egy koccanás után szembesült azzal, hogy a volánnál ülő édesapja rosszul van és nem érzékeli a külvilág jeleit. Az autó nem sokkal később ütközött a szemből érkező kisbusszal, amelynek a vezetője az árok felé kormányozva próbált menekülni.
tovább 02022. október 08.
Kukorica betakarítási munkálatok közben gyulladt ki egy kombájn a Vas megyei Simaság közelében, a 84-es főút mellett. A munkagép vezetője nem várta tétlenül a tűzoltók kiérkezését.
tovább 02022. augusztus 28.
A Sopron felől Sárvár irányába tartó személyautó vezetője a nedves úttesten elvesztette az irányítást a járműve felett, ami a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról. Az autó utasterében nehéz fém szerszámok is voltak, amelyek a boruláskor sérülést okoztak.
tovább 02022. augusztus 21.
Hárman sérültek meg a szombaton délután történt közlekedési balesetben Zsira és Und között. Egy személyautó akart áthajtani a kereszteződésen, de a menetirány szerinti bal oldalról két motor érkezett.
tovább 02022. július 23.
A fiatal sofőr vastag törzsű fákból álló fasort elhagyva vesztette el uralmát a járműve felett, majd az autó nekihajtott egy korhadt fának, amit kidöntött.
tovább 0