2016. július 19.
Közel egy kilónyi kokainnal a gyomrában bukott le egy izzadó, zavartan viselkedő brazil férfi Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A videóban jól látható, mekkora kapszulákból nyelt le százat a futár, hogy a mintegy húszmillió forint feketepiaci értékű kábítószert eljuttassa a címzettnek.
tovább 02016. július 16.
Egy német rendszámú Ssangyong tartott Sopron felől Sümeg irányába. A sofőr előzésbe kezdett és ütközött a szemből érkező szlovák rendszámú Volkswagennel, majd az mögötte haladó, szintén szlovák rendszámú Skodával.
tovább 02016. július 05.
A bíróság gondatlan emberölésben állapította meg a vádlott bűnösségét, az ítélet nem jogerős.
tovább 02016. június 04.
A középkorú német férfi eltévesztette a szálláshelye utcáját, ezért tolatni kezdett Audijával. Az autó nehezen gyorsult, de nem adta fel, végül a lóerők győztek és a villanyoszlop rádőlt az autóra. A férfi ezután bosszúsan gyalog támolygott vissza a szálláshelyére, hátra hagyva nyitott autóját, benne több ezer euróval és több liter vodkával.
tovább 02016. május 23.
Könnyű sérülést szenvedett az a sofőr, aki hétfőn délután szalagkorlátnak hajtott autójával az M86 autóúton. A Szombathely felé tartó jármű először a jobboldali korlátnak ütközött, majd megpördült és a bal oldali korlátot is eltalálta.
tovább 02016. május 17.
1869. decemberében Szombathely város közgyűlése elé indítvány került, melyben Eredits Ferenc alügyész Szombathelyen egy tűzoltó egylet felállításának szükségét indítványozta, és a város érdekeltségét értekezletre összehívatta.
tovább 02016. május 11.
Anyagi káros baleset történt Szombathelyen a Verseny utca és az Élmunkás utcák kereszteződésében.
tovább 02016. március 26.
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott egy gépkocsi szombat délután az M86-os autóút Szombathely felé vezető oldalán, Nemesbőd magasságában.
tovább 02016. február 29.
Az ügyeletes nyomozási bíró szombaton elrendelte annak az európai elfogatóparancs alapján Angliában elfogott és a magyar hatóságoknak átadott férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Körmenden késsel fenyegetve ki akarta rabolni a sértettet, akit dulakodás közben hasba szúrt.
tovább 02016. február 15.
Tavaly november óta keresi a rendőrség a képen látható 17 éves Németh Viktóriát, aki egy gyermekotthonból távozott, de oda nem tért vissza.
tovább 0
Szerelemféltés miatt fröcskölhetett a vér egy szombathelyi utcán - több embert elszállítottak a helyszínről
tovább