2023. szeptember 04.
A hajnali telefonáló először eldicsekedett egy virág megrajzolásával, majd hisztérikusan kacagni kezdett, végül megígérte a munkatársunknak, hogy kicsinálja és letette a telefont. Húsz perc múlva újra telefonált. A lázálom-szerű beszélgetés végét megmutatjuk.
tovább 02023. augusztus 26.
Az idén is megmutatjuk Szombathely legnagyobb rendezvényének az első felvonulását. Ezúttal légifelvételeken is megtekinthető a sznes menet.
tovább 02023. augusztus 22.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt az erősen vérző nyakú és karú fiatalemberrel, aki azt kérte többször a mentőktől, hogy ne írják fel az adatait. Azt sem mondta el, hogy hol szerezte a sérüléseit, amiket feltehetőleg magának okozott. Másfél órával korábban még ruhában volt és autók elé ugrott ki a Csititói benzinkút közelében.
tovább 02023. augusztus 08.
A vasi várost is elérte az árhullám, jelentős méretű mezőgazdasági terület és erdő került víz alá. A legjobban a levegőből lehet átlátni a helyzetet, ezért is most is drónvideón mutatjuk a kedd délelőtti állapotot.
tovább 02023. augusztus 06.
A hömpölygő folyó felett és az alacsonyan szálló felhők alól készült az alábbi videó, két zápor között.
tovább 02023. augusztus 04.
Nagyon sok ember ment ki a határmenti város hídjaira és a folyópartra, hogy megnézze az áradó Rábát és Lapincsot. Vasárnap várható a tetőzés, ami meghaladhatja a 2009-es vízszintet, ha Ausztriában nagyobb mennyiségű csapadék hullik.
tovább 02023. augusztus 02.
Újabb baleset történt a jól belátható kereszteződésben, Szombathely határában. Az Ipari útról érkező autó balra kanyarodott volna, de ütközött a menetirány szerinti bal oldalról érkező járművel.
tovább 02023. július 19.
A baráti társaság 10 Csepel teherautóval járja körbe Magyarországot, az országhatár közelében. Az idén Szegedről indulnak és a Börzsönyben található Kemencére tartanak a "Legendák az ország körül" autóstúra keretében. Amerre járnak nehéz őket nem észrevenni.
tovább 02023. július 19.
Az évtizedes probléma azután került a figyelem középpontjába, hogy egy országgyűlési képviselő említést tett róla a Facebookon. Az út irányából nézve is tekintélyes gumihalom a levegőből még elképesztőbb.
tovább 02023. július 15.
Zanatnál feszítette ki valaki a melegfelvonulás napjára időzített tiltakozását. Egy autóút azonban nem a megfelelő terep a véleménynyilvánításra.
tovább 0