2015. november 12.
Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok parancsnok, kölcsönös előkészítést követően, november 12-én ünnepélyes keretek között, együttműködési megállapodást írt alá az elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésének elősegítéséről, illetve a pártfogó felügyelői tevékenységről.
tovább 02015. szeptember 18.
Az észak-spanyolországi Santander város bírósága bűnösnek találta azt a gazdálkodót, aki mérget rakott ki ragadozók számára, és amelynek következtében legalább tizenegy veszélyeztetett vörös kánya, négy keselyű, egy ölyv, egy holló, hat róka és öt kutya pusztult el. Az elkövetőt 2015. június 8-án két év börtönre ítélték, valamint a szabadulása után két...
tovább 02014. július 30.
Tavaly szerveztek először tábort a szombathelyi BV Intézetben, a dolgozók gyerekeinek. Az idén már kéthetes turnus indult.
tovább 0