2017. július 12.
Két komolyabb beavatkozásban vettek részt a körmendi és a sárvári tűzoltók kedden. Árokba hajtott és villanyoszlopnak csapódott egy autó Molnaszecsődön, valamint kigyulladt egy kombájn Ölbő térségében.
tovább 02017. július 06.
A Bük felé kerékpározó húsz év körüli nő az út jobb széléről váratlanul balra, kerékpárútra akart bekanyarodni. A mögötte érkező Chevrolet vezetője vészfékezett és balra rántotta a kormányt, de az autó érintőlegesen ütközött a kerékpárral, mielőtt villanyoszlopnak ütközött. A balesetben hárman megsérültek.
tovább 02017. július 05.
Egy 24 éves nő jogosítvány nélkül ült volán mögé, járdán és kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el embereket, akik súlyosan, maradandóan megsérültek, oszlopokat döntött, autókkal ütközött és egy jelzőtáblának is nekiment Budapesten, most vádat emelnek ellene.
tovább 02017. július 01.
A Csepreg felől Acsád irányába tartó Renault személyautó egy balra ívelő kanyar után padkára futott. A sofőr innen még vissza tudta kormányozni az autóját, ami sodródni kezdett, majd árokfalnak ütközött. Az autó ezután a tetejére borulva állt meg.
tovább 02017. július 01.
Elmondása szerint egy rovarcsípés zavarta meg az Ölbőn árokba hajtott Nissan sofőrjét.
tovább 02017. június 30.
Mezőgazdasági gépet előzött egy üzemanyagot szállító Renault teherjármű pénteken délután, amikor árokba csúszott Ostffyasszonyfa és Sárvár között.
tovább 02017. június 30.
A mentőállomás melletti mellékútról érkezett egy Mitsubishi személyautó pénteken délelőtt. A vezető a Sugár út kereszteződésénél lassított és begurult kereszteződésbe, hogy lássa az érkező járműveket. A balról érkező motorkerékpár vezetője félrehúzta a kormányt, hogy ne ütközzön a személyautóval és a manőverben elesett. A két jármű nem ütközött. Úgy...
tovább 02017. június 27.
A Celldömölk irányába tartó Volkswagen személyautó egy balra ívelő kanyar után letért a padkára, hosszan haladt az árokban, majd érintőlegesen egy útszéli fának ütközött.
tovább 02017. június 26.
A megszokottnál részletesebben mutatjuk meg videón a baleseti helyszínről elmenekülő férfi keresését és megtalálását. A 37 éves körözött férfi már máshol is hagyott roncsot és iratokat maga után, sőt, sérülteket is.
tovább 02017. június 23.
Ketten könnyebben megsérültek abban a ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt Szombathely határában, a 87-es főúton, a Kőszeg felé tartó sávban.
tovább 0