2024. november 02.
A jármű egy enyhén balra ívelő kanyarban egyenesen haladt tovább és egy családi ház kerítése állította meg. A sofőr vérző arccal mondta, hogy nincs szüksége mentőre. A férfi több mint ezer kilométert vezetett, néhány kilométerrel az úticélja elérése előtt aludt el.
tovább 02024. november 02.
Az okozó elszaladt a helyszínről, de később sikerült előkeríteniük a rendőröknek. Valószínűleg oka volt annak, hogy nem akart a helyszínen maradni.
tovább 02024. november 01.
Sokan indulnak délután a temetőkbe, emiatt lassabb haladásra kell felkészülni több helyen. Sötét ruhás gyalogosokra is fokozottan kell számítani a sírkertek környékén.
tovább 02024. október 31.
A mozi felől érkező autó vezetője úgy látta, hogy a menetirány szerinti bal oldalról érkező jármű balra kanyarodik, a vasútállomás irányába, azonban a másik sofőr egyenesen hajtott tovább.
tovább 02024. október 30.
Egy személyautó sodort el két diáklányt még januárban, a gyalogosok súlyos sérülést szenvedtek. Most bizonyítási kísérlet miatt zárták le az érintett utcarészt és mivel a baleset idején esett az eső, ezért tűzoltók locsolták fel az aszfaltot.
tovább 02024. október 28.
Az Audi az elmondás alapján egy elé kivágó és vele érintőlegesen ütköző személyautó miatt hajtott szalagkorlátnak először a menetirány szerinti bal, majd jobb oldalon. Az ijedt sofőr próbált jelezni az érkezőknek a 110 km/órás szakaszon, de egy külső sávban érkező járművezető ezt későn vette észre.
tovább 02024. október 26.
A főút jobbra ívelő kanyarjában talán egy kicsit erősebben húzta meg a kormányt a járművezető. Az autó betonáteresznek csapódott, majd egy épület mellé repült.
tovább 02024. október 24.
Nagy torlódást okozott a reggeli csúcsforgalomban egy közlekedési baleset a szombathelyi 11-es Huszár úton. Senki sem sérült meg, de az érintett járművek mozgásképtelenek lettek.
tovább 02024. október 22.
Egy sima, figyelmetlenség miatt bekövetkezett közlekedési baleset után terjedt el a környéken, hogy migránsokat fogtak a rendőrök Szombathely belvárosában. A látszat azonban csalt.
tovább 02024. október 20.
Az autót vezető nőnek már nem volt esélye elkerülni az ütközést. Arra koncentrált, hogy az autót a sávban tartva biztonságosan meg tudjon állni.
tovább 0