Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. január 17.

Hosszú a szombathelyi fiatal bűnlajstroma- gyújtogatás, fenyegetés, lopás

Felgyújtott egy lopott motort, majd feltört egy autómentőt, hogy azt is lángba boríthassa. Több alkalommal tetten érték lopás közben és zaklatásért is felelősségre vonják majd a 19 éves szombathelyi M. Dánielt.

Autómentő kocsi feltörése

Többrendbeli lopás, annak kísérlete, valamint zaklatás a megalapozott gyanú a szombathelyi férfivel szemben. Egyes bűncselekményeket gyermekkorú társával követte el a gyanúsított. M. Dániel a nyomozás adatai szerint 2015. decembere és 2016. áprilisa között követett el bűncselekményeket Szombathelyen.

Pórul járt autómentő kocsi

Korábban részletesen foglalkoztunk egy esettel 2016. áprilisában, amikor  a 19 éves férfi Szombathelyen egy segédmotoros‑kerékpárt tulajdonított el és gyújtott fel, majd a helyszíntől pár utcányira egy autómentő gépkocsit tört fel és azt is megkísérelte felgyújtani, ám a rendőrök ekkor tettenérték.

A felgyújtott segédmotoros-kerékpár

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a vizsgált időszakban a gyanúsított gyermekkorú társával együtt több szombathelyi üzletből is lopott ruhaneműket, szeszes italokat. Az üzletek biztonsági szolgálatának munkatársai többször tettenérték őket.

Többek között lopásért emelnek vádat a szombathelyi férfi ellen

A gyanú szerint M. Dániel társával együtt egy szombathelyi dohányboltba is megpróbált bejutni 2016. január 24‑én, sikertelenül. Két nappal később azonban egy másik nemzeti dohányboltot szemeltek ki, ahonnan a különböző dohánytermékeket loptak el.

 

Többek között lopásért emelnek vádat a szombathelyi férfi ellen

A fiatalok számlájára írható továbbá, hogy 2016. január 26‑ára virradó éjszaka Szombathelyen két garázsba próbáltak betörni azok ajtaját felfeszítve, egy családi ház kertjéből az ott parkoló gépkocsit akarták elvinni, sikertelenül, valamint két társasházból különböző szerszámokat és egy kerékpárt loptak el. M. Dániel mindezeken felül a nyomozás adatai szerint az egyik közösségi oldalon keresztül több alkalommal megfenyegette volt barátnőjét, amiért szintén felelnie kell.

Többek között lopásért emelnek vádat a szombathelyi férfi ellen

A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lopás bűntett és a lopás bűntett kísérlete; a lopás vétség és a lopás vétség kísérlete; valamint a zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségre vádemelési javaslattal küldte meg.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.