Villámcsapás miatt veszélyben Celldömölk
A belső és külső védelmi terv megvalósítását gyakorolták.
A város határában található, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem balesetére építették a december 10-én, Celldömölkön tartott belső és külső védelmi terv gyakorlatot. A törzsvezetés felkészült az esetleges valós beavatkozásra, a tervek pedig hatékonynak bizonyultak a kárfelszámoláshoz.
A Celldömölk határában található tartálypark veszélyes anyagokkal dolgozik. Annak érdekében, hogy felkészüljenek az esetlegesen bekövetkező ipari balesetek következményeire, illetve azok felszámolására, a vonatkozó jogszabályok szerint a városnak úgynevezett külső védelmi tervvel kell rendelkeznie. A terv megfelelőségét, végrehajthatóságát a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság folyamatosan ellenőrzi. Évente szükséges olyan gyakorlatokat tartani, ahol a kárfelszámolásban résztvevő szervezetek meghatározott elemei gyakorolják be feladataikat, háromévente pedig olyan gyakorlatok kerülnek végrehajtásra, melyeken munkát kap valamennyi szervezet, akinek a kárfelszámolásban, illetve a helyreállításban szerepe van.
Az idei évben a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes külső védelmi terv gyakorlatot tartott a városban, melyen részt vett a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Sárvári Hivatásos és a Celldömölki Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság állománya, továbbá a helyi védelmi bizottság operatív törzse, a helyi rendőrkapitányság, a vasúttársaság, a polgárőrség, a vöröskereszt, a mentőszolgálat, a népegészségügy, a környezetvédelmi felügyelőség, illetve Celldömölk és Kemenesmihályfa települési polgári védelmi szervezetei.
A gyakorlat célja az volt, hogy a résztvevők felkészüljenek a lakosság és a felszámolásban közreműködő szervezetek riasztására, az irányító munkára, a döntéshozatalra, a gyors és hatékony intézkedésre, valamint a helyreállítás és mentesítés végrehajtására.
A feltételezés szerint a városhatáron elhelyezkedő tartálypark telephelyén egy gázolajat szállító vasúti szerelvény egyik vagonjába belecsapott a villám, és kigyulladt. A dolgozók jelentették a tüzet a műszakvezetőnek, aki intézkedett az oltórendszer beindítására. Ekkor derült ki, hogy a rendszer meghibásodott, nem lehet üzembe helyezni. Riasztották a tűzoltókat, akik rövid időn belül a helyszínre értek és megkezdték a lángok megfékezését. A tűz következtében nagy mennyiségű mérgező füst szabadult fel, ami a kedvezőtlen szélirány miatt veszélyeztette Celldömölk északi részét. A telephely vezetője értesítette a város polgármesteri hivatalát, a környező vállalkozásokat, a vasúttársaságot, és a rendőrséget a kialakult helyzetről.
Összeült a helyi védelmi bizottság operatív törzse, és megtették a szükséges intézkedéseket az állampolgárok védelme érdekében: intézkedtek a veszélyeztetett területén élő lakosság kimenekítésére, befogadóhelyek előkészítésére, az életfeltételek megteremtésére. Mindenkinek megvolt a maga feladata. A rendőrség biztosította a kárhelyszínt, a vagyonvédelmet és terelte a forgalmat, a tűzoltók dolgoztak a tűz megfékezésén, illetve részt vettek a kimenekítésben, a mentőszolgálat és a karitatív szervek gondoskodtak az idősek, betegek, sérültek ellátásáról, elszállításáról, a népegészségügy szakembere szervezte a szakorvosi ellátást, a közművek üzemeltetői pedig elzárták a sérült közműveket, és biztosították az ivóvízellátást.
A törzsvezetési gyakorlat feladatait a résztvevő szervezetek pontosan, gördülékenyen és gyorsan hajtották végre, megállapítható, hogy felkészültek egy esetleges valós balesetre. A város külső védelmi terve szintén megfelelőnek bizonyult, hatékonyan alkalmazható akár éles helyzetben is, amikor valóban a lakosság védelme, a keletkező károk minimalizálása, felszámolása, és az eredeti állapot helyreállítása a cél.






A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.