Barion Pixel
2018. június 16.

VIII. OMSZ Horgászverseny Zsennyén – jól fogtak a vasiak

2010. óta szerveznek horgászversenyt a mentők, hogy a bajtársak szolgálaton kívül is találkozzanak, közösen töltsék el az időt. Az idei halfogó megmérettetésen a vasi csapatok fogták ki a legtöbb uszonyost.

2018.06.13.Zsennye - olvasói fotó

Ebben az évben a szervező a Halmentőőr csapat volt, tavaly ők bizonyultak a legjobbnak a halak kifogásában, ezért idén az ő feladatuk volt a verseny megrendezése. A nyolcadik alkalommal megtartott hagyományos horgászversenyen 32-en vettek részt a Nyugat Dunántúli Régióból.

2018.06.13.Zsennye

Az idei csapatok összetétele a következő volt:

  • Szombathely I. -Németh Csaba, Ullrich Ferdinánd, Vincze Attila, Családi Olivér.
  • Szombathely II. Téglás Károly, Tóth András, Fister Zoltán, Horváth Dezső.
  • Szombathely III.-Halmentőőr: Giczi Zsolt, Sebestyén Péter, Forján Sebastián, Szombath Dániel.
  • Körmend csapata: Varga István, Bertók Csaba, Varga Gábor, Kozsán Edvárd.
  • Csapatot állított még ki: Vasvár, Lenti, Győr és a Kapuvár, utóbbiak Kukacfojtogatók néven.

2018.06.13.Zsennye

A csapatverseny eredménye a következő:

  1. Szombathely II-es csapat,
  2. Szombathely I-es csapat,
  3. Körmend
  4. Szombathely III-as csapat/Halmentőőr
  5. Lenti
  6. Vasvár
  7. Győr I.
  8. Kapuvár/Kukacfojtogatók

2018.06.13.Zsennye

Az első csapat összesen 59 és fél kiló halat fogott, a második több, mint 43 kilót, a harmadik 38 és fél kilót. A versenyen az egyéni teljesítményt is díjazták a horgászok között, az úszósok közül Sebestyén Péter, a fenekezős pecások közül Horváth Dezső emelkedett ki.

2018.06.13.Zsennye

A legnagyobb halat fenekes horgászattal a Kapuvári csapat tagja, Faludi Roland fogta, ami 8,6 kilogrammot nyomott. Úszós horgászattal Magasházi Gábor, a Győr I.-es csapat tagja egy majdnem 4 kilós pikkelyest csípett meg.

2018.06.13.Zsennye

Dr. Lórántfy Mária, az OMSZ Nyugat-Dunántúli Regionális igazgatója is kilátogatott a versenyre.

Két hét múlva Vas megyében rendezik meg a XXII. OMSZ Halfogó Kupát a zsennyei Fish Farm Horgásztavon. Az országos versenyről további információkat ide kattintva olvashatnak.

2018.06.13.Zsennye

 

VIII. OMSZ Horgászverseny Zsennyén – jól fogtak a vasiak




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.