Továbbra is rendületlen a diákok lelkesedése
2012. óta van lehetősége a középiskolás, érettségit tenni készülő diákoknak, hogy közösségi szolgálatukat a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál teljesítsék. A tanulók lelkesedése azóta is töretlen, folyamatos az érdeklődés, jelentkezés.
Vas megyében a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat megszervezését és lebonyolítását nagyban elősegítette a Vasi Diák Közösségi Szolgálati Iroda megnyitása, melynek fő feladata a küldő és a fogadó intézmények összegyűjtése, valamint a diákok segítése a közösségi szolgálat teljesítésében.

A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat keretében a diákok bekapcsolódtak a tűzmegelőzés és a tűzvédelem, a polgári védelem, illetve az iparbiztonság szakterületének munkájába. Megismerkednek a katasztrófavédelem, ezen belül a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezeti felépítésével, munkájával.
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területéhez tartozó 15 középiskolából jelenleg is folyamatosan érkeznek a diákok közösségi szolgálatra. Nyitóelőadásukat, ismertetőjüket még tavaly novemberben tartották a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban. A toborzás eredményes volt, hiszen a 2014/15-ös tanévben 181 kilenc, tíz és tizenegyedik évfolyamos diák kezdte el közösségi szolgálatát a kirendeltségen. A tanulók minden hónap harmadik hetében érkeznek a kirendeltségre, és csoportbontásos foglalkozások keretében sajátítják el a számukra is izgalmas ismereteket.
A tűzoltósági, polgári védelmi és iparbiztonsági szakterülethez kapcsolódóan a mindennapos tevékenységi körökbe is bevonják a diákokat, úgy a megelőzési, felkészülési feladatok ellátásába, mint az iskolai tűzriadók végrehajtásába, lakossági tájékoztató anyagok készítésébe, vagy épp az ár-és belvíz védekezési technikák elsajátításába, begyakorolásába.
A fenti számok egyértelműen azt mutatják, hogy a diákok nagy érdeklődéssel figyelik a tűzoltók munkáját, és a gyakorlati oktatásnak köszönhetően izgalommal vesznek részt a különböző katasztrófavédelemi felkészítéseken, melyeket saját elmondásuk szerint az élet egyéb területeim is hasznosítani tudnak.






A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.