Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. október 29.

Tolvajok elleni akció a temetők közelében

Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a látogatók a közutakon és a temetők környékén Vas megyében halottak napja környékén.

Halottak napja környékén sokan indulnak útra, hogy leróják kegyeletüket elhunyt szeretteik sírjánál. A nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával megnő az esélye az áldozattá válásnak, mert megjelennek az alkalmi, trükkös és zsebtolvajok.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság mindenszentek ünnepe és halottak napja közeledtével felhívja a lakosság figyelmét az ilyenkor elszaporodó bűncselekmények megelőzésének fontosságára, valamint a biztonságos közlekedés szem előtt tartására.

  • Gépkocsijukkal – lehetőség szerint – kivilágított, jól látható helyen parkoljanak
  • Győződjenek meg arról, hogy autójukat, kerékpárjukat lezárták
  • Amíg felkeresik szeretteik sírját, még rövid időre se hagyják személyes irataikat, bankkártyájukat, lakáskulcsukat, illetve a gépjármű okmányait az autóban! Még üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak az utastérben! Az autó nem biztonságos tárolóeszközű
  • Felhívjuk az autóbuszon utazók figyelmét a kellő óvatosságra, hiszen a zsebtolvajok, a zsúfoltságot kihasználva, könnyen eltulajdoníthatják kézitáskájukat, értékeiket
  • Fokozottan figyeljenek értékeikre, ha tömegben tartózkodnak
  • Okmányaikat, értékeiket mindig táskájuk belsejében helyezzék el
  • Kezüket mindig tartsák becsatolt táskájukon, hogy észrevétlenül senki ne nyúlhasson hozzá
  • Amíg a sírt rendezik, vízért mennek, vagy éppen a szemetet dobják ki, soha ne tegyék le táskájukat, pénztárcájukat a sírra
  • A koszorúkat igyekezzenek a sírhoz rögzíteni. Amennyiben nem lehet egy mozdulattal leemelni, a tolvajok egyszerűen odébb állnak.

10744426_10152850889373678_366474568_o

Javasoljuk, hogy a forgalom sűrűsége miatt megnövekedett menetidővel számoljanak és elindulás előtt lehetőség szerint tájékozódjanak az esetlegesen kialakult torlódásokról, balesetekről.

10752316_10152850889358678_1634289931_o

A megyeszékhelyen a Jáki úti temető környékén a közlekedés biztonságának fenntartása, a balesetek, a forgalmi torlódások megelőzése érdekében a frekventált időszakokban forgalomirányító rendőrök a polgárőrökkel közösen segítik a közlekedést, illetve a környező utcák forgalmának átszervezése is várható.
 

A vidéki temetőknél a körzeti megbízottak a helyi polgárőrökkel együttműködve teljesítenek szolgálatot a gépkocsifeltörések és a zseblopások hatékonyabb megelőzése érdekében.

10735999_10152850889348678_695594905_n

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.