A téli felkészülés is téma volt a Vas Megyei Védelmi Bizottság ülésén
November 19-én tartotta soros ülését a Vas Megyei Védelmi Bizottság. A napirendi pontok között szerepelt a bizottság és a helyi védelmi bizottságok idei feladatainak végrehajtásának értékelése, a beszámoló elfogadása, mindemellett helyet kapott a téli felkészülési feladatokról szóló tájékoztató is.
Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a megye védelmi igazgatási szervei eredményes munkát végeztek mind a tervezett, mind a rendkívüli – a tömeges bevándorlás miatti – feladatok megoldásában. A kormánymegbízott megköszönte a migrációs helyzet kezelésében résztvevő valamennyi szervezetnek a helytállást, különösen a karitatív szervezeteknek, valamint valamennyi állampolgárnak, akik segítettek a menekültek ellátásában. Az ehhez kapcsolódó feladatokról szólt dr. Sipos Anikó, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság igazgatója és Dedics Zoltán rendőr ezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese, majd a következő napirendi pont szerint Dr. Baán Mihály alezredes, a bizottság titkára a végrehajtott honvédelmi felkészítésekről, gyakorlatokról tájékoztatta a bizottságot.
Az ülésen a téli időjárásból adódó helyzetre történő felkészülés helyzetéről és feladatairól Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei igazgatója számolt be.
A megyei katasztrófavédelmi igazgató kiemelte, hogy a katasztrófavédelem valamennyi szakterülete, továbbá a megyei főügyelet és a beavatkozó tűzoltó állomány is felkészült a téli rendkívüli időjárásra. Felmérték az ideiglenes melegedő- és befogadóhelyeket, megyei szinten 245 objektumban összesen 19 020 fő helyezhető el, ezekben az objektumokban megszervezhető a befogadottak ellátása. Kijelölték azokat az útszakaszokat, amelyek megfelelnek minden kritériumnak ahhoz, hogy szükség esetén a kamion kényszervárakoztatóhelyéül szolgáljanak, illetve külön tervet készítettek a veszélyes árut szállító kamion várakoztatására. Felkészültek arra az esetre is, hogy ha az adott helyzet megköveteli, megerősített szolgálatot lásson el a tűzoltó állomány, illetve a megyei főügyelet és műveletirányítási ügyelet. „Amennyiben a beavatkozó erők további megerősítése is szükségessé válik, a hivatásos és önkormányzati tűzoltókon túl az önkéntes tűzoltó egyesületek, illetve mindezek mellett a járási és megyei mentőcsoportok mintegy 317 fős önkéntes állománya, valamint a mentőcsoportokba beosztott eszközállomány – gépjárművek, munkagépek, terepjárók, gépjárműfecskendők – is bevonható a káresetek felszámolásába.” – tette hozzá Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes.
Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Műveletirányítási Főosztály főosztályvezetője hozzászólásában méltatta az országosan is kimagaslóan teljesítő önkéntes polgári védelmi szervezeteket.
A megyei katasztrófavédelmi igazgató az egyebek napirendi pontban részletesen tájékoztatta a bizottság tagjait az ügyeleti rendszer átalakításáról, majd Harangozó Bertalan kormánymegbízott minden megjelentnek megköszönte a részvételt, eredményesnek értékelte és bezárta a bizottsági ülést.






A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.