Barion Pixel
2014. március 08.

Tallózó-2014.03.08.

Nőnap, Csernus, ácsok, filmkritika-napi tallózó a vasi portálok saját terméséből.

Fakanál vagy önmegvalósítás?
Bogáti Margit szakpszichológussal beszélgettek a nők társadalomban betöltött szerepéről, évszázadokkal ezelőtt és napjainkban. Meg kell találni az aranyközéputat, mostanában egy nőnek sok esetben az elvárhatónál is több szerepet kell betöltenie. (savariaforum.hu)


Tigrisszelídítőből lett varázsló
Nemrég Szombathelyen tartott előadást Csernus Imre, a tömeg elé lépése előtt készítettek vele interjút. Ez alkalommal a téma a boldogság, felnőttség és az anyagi javak körül forgott. (vaol.hu)


Nemzetközi nőnap
A nők iránti tisztelet kimutatása, egy kis figyelmesség valósul meg 1917 óta március 8-án. (vaol.hu)


302-A szép emlékek bukása
A 300 című film folytatása, A birodalom hajnala, a napokban került a magyar mozikba. A történet egy időben játszódik a spártaiak küzdelmével, bővelkedik csatározásokkal. Filmkritika. (nyugat.hu)


Interjú Benkő Péter fotográfussal
Az elmúlt napokban nyitották meg Benkő Péter fotókiállítását, a képeket akár festménynek is nézhetnénk, a modell szépsége és az alkalmazott technikák miatt. A művészt barokk ihletésű fotósorozata elkészítéseinek részleteiről kérdezték. (vaskarika.hu)


Virágot minden nőnek
A világon nem mindenhol van nőnap, nem mindenhol engedik előre a hölgyeket és a kézcsók sem ismert. Viszont Magyarországon igen, itt az illemhez hozzá tartozik, hogy a hölgyekkel előzékenyek az urak és március 8-án egy kis aprósággal mosolyt csalnak az arcukra. (szombathelyi7.hu)


Szombathelyi ácsok Európa-bajnokságon
Az EuroSkills egy nemzetközi szakmai megmérettetés, amelynek kontinensviadalára a szombathelyi Hefele Menyhért iskolából is kijutott két ácsnak tanuló fiatalember. A franciaországi Lille-be Felbert Attila és Vidos Ádám utaznak ősszel. (nyugat.hu)

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.