Barion Pixel
2013. december 12.

Tallózó-2013.12.12.

Bábszínház, ifjúsági író, családon belüli időszak- napi tallózó a vasi portálok saját terméséből.

Mesés délután
Bábszínházzal lepték meg négy vasi intézmény gyerkőceit, a Gencsapátiban található gyermekotthonból, Rumkastélyból, a kőszegi gyógypedagógiai intézetből és a Gyermekvédelmi Szakszolgálattól érkeztek a nézők. A gyerekeknek a Mumus a padláson című bábjátékot mutatták be. (vaol.hu)


Klott Gatya elő
Bosnyák Viktória ifjúsági írónő, az Oladi KIKI-ben tartott előadást. Tizenegy éve kezdett el írni, saját maga és az akkor kiskamasz ikerlányai kedvéért. Többek között ő fordította az Alkonyat regények utolsó részeit és Szombóc történetét. (vaol.hu)


A vidra félénk állat
A hódok félénk állatok és jól rejtőzködnek, ezért nehéz őket lencsevégre kapni. A Rába Rumhoz közeli szakaszán egy szemfüles természetfotósnak mégis sikerült. Azt mondják hiába éjszakai állatok, néha hajnalban is találkozunk velük, de ritkán nappal is kimerészkednek rejtekükből. (vaol.hu)


Majd Superman segít, ha baj van
Szombathely régóta viseli a segítés városa címet, már 12 ezren megtanulták mi a teendő, ha újra kell éleszteni valakit. Viszont nem elég a tudás birtokában lenni, merni kell használni is, ha valaki rosszul lesz mellettünk. (vaol.hu)


Néma tanúk az áldozatok körül
A családon belüli erőszakot nemcsak az fékezheti meg, aki elszenvedi, hanem a néma kívülállók is. Ők azok, akik látják, tudják mi történik, mégsem tesznek semmit. (vaol.hu)


Egészséges karácsonyi ajándék
Gyermekeknek és felnőtteknek is ajánlott sószobába járni, ott egy kis időt eltölteni. A kicsik észre sem veszik, hogy mennyi időt töltenek ott, a sószobában homokoznak, játszanak, több gyermekkel találkoznak. A felnőttek olvashatnak és pihenhetnek miközben magukba szívják a sós levegőt. (nyugat.hu)


Simon Marcsi Nigériában
A szombathelyi modell Simon Mária most a nigériai Lagosban méretteti meg magát egy világméretű versenyen. (frisss.hu)


Külföldi diákok találkozója
A Comenius- program keretében számos európai országból érkeztek diákok Szombathelyre. A cél a többi kultúra megismerése, többek között Lengyelországból, Litvániából és Portugáliából jöttek fiatalok. (szombathelyi7.hu)


Emlékezés Dénes József tanár úrra
A gyémántdiplomás csepregi tanárt szülei katonai pályára szánták, ám a háború közbeszólt. A tanítás mellett közéleti szerepeket vállalt és verseket írt. Búcsúztatása december 13-án fél háromkor a csepregi temetőben lesz. (vaskarika.hu)

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.