Barion Pixel
2013. október 29.

Tallózó-2013.10.29.

Fiatal gazdák, polgármester kórházban, hat éves a színház- napi tallózó a vasi portálok saját terméséből.

Fiatalodó agrárium
A Statisztikai Hivatal adatai szerint a fiatal vezetőjű, 10 főnél kevesebb tagú gazdasági szervezetekből Vas megyében van legtöbb az országban. Vizsgálták a nemek arányát is, a 40 év alatti gazdálkodóknak csak a 22 százaléka nő, a legtöbben 20-24 év közöttiek. (vaol.hu)


Laktanya: újabb elképzelés
Számos elképzelés és projekt után gyanakodva várják a szombathelyiek, hogy mi sül ki a „Kultúrgyár 9-ből”. A fejlesztést érintő koordinációs feladatokat Fórizs Zoltán látja el, az ő tájékoztatása szerint a háttérben már zajlanak az üzleti egyeztetések. Cél, hogy a létesítmény önállóan megálljon a lábán a saját piaci bevételeiből, ehhez a járműipar kreatív lehetőségeit is felvennék a szolgáltatások közé. (vaol.hu)


Kórházban a polgármester
Hetek óta a Markusovszky Kórházban van Bebes István körmendi polgármester. Különböző pletykák keringenek betegségéről, ami biztos, hogy belgyógyászati panaszai vannak és meg is műtötték a közelmúltban. A körmendi polgármesteri hivatalban napi kapcsolatban állnak vele, amíg fel nem épül az alpolgármesterek helyettesítik. (vaol.hu)


Húszéves alapítvány
A Fúvósmuzsikárt Alapítvány 1993. óta működik, Horváth László hangszerkereskedő ötletéből fakadóan, aki anno egy piccolót is adományozott a fúvószenekarnak. Szombathely Város Fúvószenekara a jubileumot koncerttel ünnepelte, az alapítvány pedig támogatást nyújtott át egy fiatal tehetségnek, aki a próbákon szorgalmas volt és a fellépéseken is bizonyított. (vaol.hu)


Holdbeli csónakos, plusz
Hat éves születésnapját ünnepelte a szombathelyi Weöres Sándor Színház. Ugyan a színészek csak 2008-ban érkeztek meg a városba, mégis 2007. októberében született a színház, néhány nappal azután, hogy a közgyűlés megszavazta. A Holdbeli csónakos- díjat idén Bajomi Nagy Görgy színész és Kis Zoltán ( Husi) világosító kapták. Első alkalommal Opel- különdíjakat is átadtak Balogh Jánosnak és Kis Zoltánnak. (vaol.hu)


A lakáskultúra itt kezdődik
Táplánszentkereszten a szülők és a gyerekek együtt készítettek terménybábot, amelyhez már a termések begyűjtése alatt együtt dolgoztak a családok. Az elkészült bábokat, tájképeket és más őszt ábrázoló alkotásokat kiállították az óvodában, hogy bárki megcsodálhassa. (vaol.hu)


Hipózott farmer, patkányszőr kabát
Interjú készült a Secret Valley nevű zenekar szólógitárosával, „Misikével”. Eleinte bármilyen fellépést elvállaltak, tehetségkutatókon is indultak és gyakori volt, hogy egyszerűen lekeverték őket.    Nevezték őket botrányzenekarnak is, polgárpukkasztóak voltak. (vaskarika.hu)

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.