Barion Pixel
2013. október 22.

Tallózó-2013.10.22.

Átlátható szántók, pap üldözések, kripta felújítás- napi tallózó a vasi portálok saját terméséből

Sima szántóföldek
Kőszeg környékén meglepően messzire ellátni a szántóföldeken, ugyanis kivágták a határokon lévő fákat, bokrokat. Így eltüntették az apró állatok menedékhelyeit, mint például a rókákét, fácánokét, foglyokét. Ha belegondolunk Vuk is ilyenekben rejtőzött a sima bőrű elől! (nyugat.hu)


Amiből lekvárt lehet, pálinkát is!
Szörpöt, pálinkát, lekvárt, forralt bort, otthon is készíthetünk, csupán házi praktika kérdése. Saját kertünkben nevelhetünk zöldséget gyümölcsöt, amit aztán kényünk- kedvünk szerint dolgozunk fel, főzhetünk lekvárt vagy pálinkát. Készíthetünk szörpöket is, vagy a borászkodásba is belefoghatunk.(nyugat.hu)


Terror a papok ellen
Vas megyében az 1950-es években több papot megkínoztak, sokakat a Gulágra küldtek, Brenner Jánost pedig meggyilkolták. Az 1940-es években a papokról dossziékat nyitottak, megfigyelték őket , hogy miként viszonyulnak az emberekhez, simulnak-e a hatalomhoz. (vaol.hu)


Megújul az Erdődy-kripta
Az Erdődy család az 1600-as évek közepétől az 1900-as évek közepéig használta sírhelyül a Szent Márton templomhoz tartozó kriptát. A szakemberek szerint az első ide temetett ember 1663-ban II. Erdődy György lehetett, az övével együtt 19 koporsó került a sírboltba. (vaol.hu)


Ősök nyomdokában
Egy kámi édesanya, Károly Kata már szerepelt a sajtóban, Fürge ujjak gyűjteményével és hímzéseivel. Most a nyeregtakarók történetébe ásta bele magát, több nép életében is fontos szerepet játszottak: kelengyének adták vagy éppen a szerelem jeleként. Kata nemcsak olvas a különleges takarókról, a hímzésbe is belefogott. (vaol.hu)


Bolyaisok Felvidéken
A szombathelyi Bolyi Gimnáziumban már hagyomány, hogy a diákok ősszel a Felvidékre utaznak. Idén a Nyitra és a Garam mentén fedezték fel a környéket, jártak az ógyallai csillagdában, Jedlik Ányos szülőfalujában és Érsekújváron is. (vaol.hu)
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.