Barion Pixel
2013. szeptember 24.

Tallózó-2013.09.24.

Interjú az új dékánnal, fotókiállítás, jön a pápa, zsugorodó kiflik-napi tallózóz a vasi portálok saját terméséből.

Nem munkanélküli-képző
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának új dékánja dr. Fábián Attila interjút adott, melyben elmondja milyen tervei vannak a gazdasági képzésekkel kapcsolatban. Szerinte Sopronból érdemes lenne áthozni Szombathelyre a marketing képzést. (nyugat.hu)


Iskolából közösségi ház
Közösségi házat alakítanak ki Nicken az 1973-ban bezárt iskola épületéből. A régi ingatlannak nagy felújításokon kell átesnie, ehhez a terveket már elkészítették, megvalósítani pályázati pénzből szeretnék. (vaol.hu)


Szent Márton ünnepségen a pápa
A tervek szerint 2016 novemberében, a Szent Márton- napi ünnepségek keretében érkezik Szombathelyre a pápa. Szent Márton azért fontos személyiség, mert egy kapocs Európának és oltalmazta a szegényeket, legtöbbször azon a módon ábrázolják, mikor félbe vágta köpenyét egy koldusnak.  (alon.hu)


Múzsák kertje
A Kulturális Örökség Napjainak apropóján idén is megrendezték a Múzsák Kertjét, a Savaria Múzeum előtti parkban. Vasárnap délután a múzeum dolgozói kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel várták az érdeklődőket. (szombathelyi7.hu)


Összement kiflik
Az egyik szombathelyi szupermarketben a szokásos áron az átlagnál jóval kisebb kifliket árusítanak. Egyik napról a másikra a normál kifliket az adagolóban kicserélték nyolc grammal könnyebbre, az áruk viszont a régi maradt. (nyugat.hu)


Az „Én Gárdonyim”
Makrai Tamásnak a Vaskarika kulturális portál fotósának megnyílt az első kiállítása. A fekete fehér fotókból álló tárlat Sárváron, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában kapott helyet, ahová az alkotó is járt. A fotók kordokumentumok ezért nem színesek, magában mindenki olyanra színezi a képeken látható dolgokat amilyenre szeretné. (vaskarika.hu)


Időben kell lépi a rák megelőzéséhez
A vastagbéldaganat megelőzésére hívja fel a figyelmet a Gyógyulj Velünk Egyesület. Az szervezet arra figyelmezteti az embereket, hogy ügyeljenek a székletükre és ne legyen tabu ilyen problémákról beszélni. Ha rendszerint eljárunk a szűrésekre, akkor ha van is baj hamar orvosolható, sok beteg már csak akkor megy az orvoshoz, ha nagyon rosszul van. (vaol.hu)


Bírósági mediáció Szombathelyen
Szombathelyen is elérhető az az alternatív vitarendezési forma, amelyben pereskedés nélkül egy közvetítő segít a feleknek a döntésben. A mediáció önkéntes, a felek elhatározása kell hozzá, itt olyan eseteket is megtárgyalhatnak amiért nem érdemes perre menni, mégis vitatott. Mediációt az kérhet, akinek már iktatott ügye van a bíróságon. (vaol.hu)
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.