Barion Pixel
2013. szeptember 05.

Tallózó-2013.09.05.

Stadionépítés, hungarikumok homokból, hiányzó tankönyvek, recept-napi tallózó a vasi portálok saját terméséből.

Stadionépítés Szombathelyen
A stadionépítés első lépéseként meghatározták a fejlesztési program lépéseit, és az építkezésért felelős városatyák eldöntötték létrehoznak egy szakemberekből álló tervezőbizottságot. A terveknek hónap végéig kell elkészülnie, a bizottságban a Haladás VSE elnöke és a sportért felelős alpolgármester is székhez jut. (vaol.hu)


Csak néhány könyv nem érkezett meg
Idén is vannak olyan könyvek, amiket csak később kapnak meg a diákok, de ez az oktatást nem akadályozza. A tankönyvcsomagok az iskolákba már augusztus végén kiérkeztek, ha a tankönyvekkel valami probléma adódott azt augusztus 5-ig pótrendeléssel lehetett orvosolni. (vaol.hu)
 

A SEK mérnöke a Katolikus Világtalálkozón
Barcza Attila, a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ mérnöke vezette a magyar delegációt a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón. Attila elmondása szerint a találkozón szerzett tapasztalatok jól hasznosíthatóak a földrajz valamint a rekreáció szakos hallgatók oktatásánál. (alon.hu)


Újra zöldellnek a rétek az Őrségben
Az Őrségi Nemzeti Park többek között azért is különleges, mivel ezen a területen találkozik az Alpokalja és a pannon táj, ami a Dunántúlra jellemző élővilágot jelenti. Az Őrségben több száz hektárnyi rét és legelő terület található, ezek rendben tartása nagy munkát jelent a parkban dolgozóknak. A réteken megjelenő fákat és cserjéket ki kell vágni, az elhanyagolt terülteket le kell kaszálni és amint lehet legeltetni.(vaol.hu)


Hungarikumok, másfél köbméter homokból
Zsirán tartják az Országos Homokszobrász Fesztivált, ahol évek óta értelmi fogyatékosok mutatják meg mit tudnak alkotni. Az idei téma a hungarikum volt, a fesztiválon részt vevő csapatok ezért magyaros motívumokat, jellemző mintákat készítettek. Építettek boroshordót, Tokajra gondolván, a Hortobágyot a kilenclyukú híddal elevenítették meg, Mohácsra pedig a busó járás emlékeztette a nézelődőket. (vaol.hu)


Reform barackos- szilvás pite
Reform sütemény amit cukorbetegek is bátran fogyaszthatnak, fehér liszt és fehér cukor nélkül készült finomság. A pite ízét az idény gyümölcsök adják meg, most például a barack és a szilva szezonja van, így ez került a sütemény tetejére. (nyugat.hu)
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.