Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; 112Press 2016. június 29.

Szombathelyen rendezik a VIII. Országos Ifjúsági Tűzoltóversenyt

A versenyre több száz diákot várnak, az ország egész területéről és a határon túlról, hogy az Aréna Savariában többek között akadálypályán, váltófutásban és elméleti feladatokban is bizonyítsák rátermettségüket.

Az idei évben a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) a Vas Megyei Tűzoltó Szövetséggel (VMTSZ) és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal (VMKI) közösen Szombathelyen szervezi a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő országos ifjúsági tűzoltóversenyt.

 
A megmérettetésen több mint háromszáz ifjú önkéntes méri össze tűzoltó szakmai – elméleti és gyakorlati – ismereteit. Nem csupán az ország minden tájáról, de határon túlról – Székelyföldről, Vajdaságból, még Angliából is - érkeznek lelkes fiatalok, hogy felvegyék a versenyt a hazai önkéntes ifjúsági tűzoltókkal.


Tűzoltó verseny

A megmérettetés július 2-án, délelőtt 10 órakor kezdődik az Aréna Savariában, Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a MTSZ elnöke megnyitójával.

Tűzoltó verseny 2.

A rendezvény a július 3-i ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul, melyet szintén délelőtt 10 órakor tartanak Szombathely Fő terén. A Fő térig (a Hollán Ernő - Hefele Menyhért - Kossuth Lajos utca útvonalon keresztül) tűzoltó gépjárműfecskendők felvonulása és Szombathely Város Fúvószenekara kíséri az ifjúsági tűzoltókat.

Tűzoltó verseny 3.

A videó és a fotók illusztrációk, a 2015-ös Megyei Tűzoltóversenyen készültek Iváncon. 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.