Barion Pixel
Szerző: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság; Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. december 29.

Óvatosan a tűzijátékokkal Szilveszterkor

Az év utolsó napján mindenki önfeledten szeretne szórakozni. A szilveszteri tűzijáték gyújtása látványos, azonban ennek is megvannak a maga szabályai. Néhány egyszerű tanács megfogadásával azonban megelőzhetőek lennének a későbbi kisebb-nagyobb balesetek.

Legfontosabb alapszabály, hogy pirotechnikai termékeket kizárólag szaküzletben vásároljunk, és ne az utcai árustól, vagy a piacon!

Pirotechnikai termékekhez használati és kezelési útmutatót kötelező mellékelni. A terméken magyar nyelvű, jól olvasható címkének kell szerepelnie. Győződjünk meg arról, hogy a terméken vagy a csomagoláson szerepel-e a CE megfelelőségi jelölés. A CE-jelölést jól látható, könnyen olvasható és maradandó módon kell a pirotechnikai terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a pirotechnikai termékhez rögzített azonosító táblán vagy a csomagoláson elhelyezni.

Szilveszteri buli elővigyázatosan 2

Célszerű felfrissíteni a pirotechnikai termékek év végi árusításával, tárolásával és felhasználásával kapcsolatos ismereteinket.

A polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII.24.) Korm. rendelet tartalmazza azokat az előírásokat, amelyeket még az ünneplés, szórakozás hevében sem hagyhatunk figyelmen kívül. A norma a szórakoztató célra szánt pirotechnikai termékeket – azok kockázati szintje, valamint felhasználási módja alapján – osztályokba sorolja.

A jogszabály egész évben lehetőséget biztosít a magánszemély számára az 1. és a 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékek birtoklására, használatára és tárolására. Ezek olyan termékek, amelyek felhasználása alacsony kockázattal és elhanyagolható zajszinttel jár.

Az 1. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokat 14. életévét betöltött személy, míg a 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket 16. életévét betöltött személy engedély nélkül vásárolhat, birtokolhat, felhasználhat és egy kilogramm nettó tömegig tárolhat. A 14. életévét be nem töltött személy az 1. pirotechnikai osztályba tartozó, míg a 16. életévét be nem töltött személy a 2. pirotechnikai osztályba tartozó terméket csak nagykorú felügyelete mellett használhatja fel.

Szilveszteri buli elővigyázatosan 4

A 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátéktermékek megvásárlásához nagykorú személynek kizárólag december 28. és december 31. között nem kell engedély! Ezeket a termékeket – a kormányrendelet előírásai szerint – december 31-én 18 órától a következő év január 1-jén 6 óráig lehet engedély nélkül felhasználni, a használati utasításban leírtaknak megfelelően! Az engedély vonatkozik a közúti és a gyalogos közlekedésre, valamint kikapcsolódásra, szórakozásra, sporttevékenységre és a szabadidő eltöltésére szolgáló területekre is. Tárolásuk és birtoklásuk egy időben összesen három kilogramm nettó tömegig lehetséges.

Az 1-3. pirotechnikai osztályokba tartozó tűzijátéktermékek közintézményben, középületben, sportlétesítményben, egyházi jogi személy által használt helyiségben, védett természeti területen és „C” tűzveszélyességi osztályba tartozó helyen, illetve rendezvény helyszínéül szolgáló nyilvános helyen csak pirotechnikus jelenlétében használható fel!

12 jó tanács az év végi biztonságos szórakozáshoz

  1. Tűzijáték terméket kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon! Ne vásároljon lejárt felhasználhatósági idejű terméket!
  2. Úgy tárolja azokat, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!
  3. Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban foglaltakat!
  4. Ne szerelje szét, vagy alakítsa át a terméket!
  5. A termékek jelentős része csak szabadtéri felhasználású, ezért beltérben soha ne működtesse azokat!
  6. Kézben tartva ne hozza működésbe a tűzijátékot, és ne hajoljon fölé!
  7. Győződjön meg arról, hogy függőleges irányban semmilyen akadály nincs a termék útjában, és oldalirányban tartsa be a gyártó által meghatározott, a használati útmutatóban szereplő biztonsági távolságokat!
  8. A tűzijáték rakéta vezetőpálcáját soha ne szúrja be a földbe, hanem stabilan álló csőből indítsa, mely lehet egy üres pezsgősüveg is! Eltört vezetőpálcás rakétát ne indítson. A kisebb telepet támassza meg oldalról téglával, esetleg egy másik teleppel. Vetőcsöves (golyós) bomba betöltésekor figyeljen rá, hogy mindig a gömb rész legyen fölfelé.
  9. A környezeti tűz oltásához legyen a közelben tűzoltó készülék - de minimum egy vödör víz -, hiszen az ördög sosem alszik!
  10. A sérült, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket vigye vissza a forgalmazóhoz!
  11. A petárda birtoklása és felhasználása tiltott!
  12. Vigyázzon arra, hogy az Ön szórakozása ne veszélyeztessen másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a természetet!

Tűzijátéktermék tömegközlekedési eszközön történő felhasználása tilos és szállítása kizárólag zárt csomagolásban lehetséges!

Hibás, vagy lejárt felhasználhatósági idejű pirotechnikai terméket senki ne használjon! Az 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket a vevő köteles a vásárlás helyére visszaszállítani, a forgalmazó pedig köteles azt térítésmentesen visszavenni!

A fel nem használt, vagy hibás, 3. pirotechnikai osztályba sorolt termékeket a vevő január 5-ig köteles visszaszállítani, a forgalmazó pedig köteles azokat átvenni!

A petárda birtoklása, felhasználása egész évben tilos!

Aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el és 5.000 forinttól 150.000 forintig terjedő pénzbírsággal is sújtható!

A közterület-felügyelő és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott munkatársa helyszíni bírsággal szankcionálhatja a jogsértést.

Saját és környezete biztonságának megóvása érdekében fordítson kiemelt figyelmet az alábbiak betartására!

  • Pirotechnikai terméket csak hatósági engedéllyel rendelkező, legális árusító helyen vásároljon! A legális forgalmazási helyeken szakképzett pirotechnikus dolgozik, aki felvilágosítást adhat a termék használatáról.
  • Az illegális árusoktól vásárolt termékek minősége nem ellenőrzött, azokról a magyar nyelvű használati utasítás általában hiányzik, ezért felhasználásuk balesetveszélyes!
  • Tilos olyan helyen pirotechnikai terméket felhasználni, ahol a tevékenység tüzet, vagy robbanást okozhat!

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.