Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. április 15.

Kétszáz sofőrből két ittas vezetőt szűrtek ki a rendőrök Szentgotthárdon

Ittas járművezetőkre vadásztak a rendőrök Szentgotthárdon és környékén pénteken.

Ittas sofőröket kerestek a rendőrök

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és az illetékességi területéhez tartozó rendőrkapitányságok egész évben, így a húsvéti ünnepek alatt is kiemelt figyelmet fordítanak a forgalom zavartalanságának biztosítására és a balesetek megelőzésére.

Ittas sofőröket kerestek a rendőrök

Ennek része az ittasan volán mögé ülők forgalomból történő kiszűrése is. A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai Szentgotthárdon és a város térségében ellenőrizték a járművezetőket április 14-én, pénteken.

Ittas sofőröket kerestek a rendőrök

A szolgálatot ellátó állomány három helyszínen, három óra alatt közel kétszáz járművezetőt állított meg. Közülük két esetben mutatott pozitív értéket az alkalmazott alkoholszonda. A készülék által mutatott légalkohol mértékének függvényében egyik esetben közigazgatási eljárás, a másik járművezetővel szemben pedig – vezetői engedélyének elvétele mellett – ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Ittas sofőröket kerestek a rendőrök

A balesetek elkerülése érdekében a rendőrség kéri, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától.

Ittas sofőröket kerestek a rendőrök


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.