2015. szeptember 23.

Kerékpárokat ellenőriztek a rendőrök a Schott-nál - videó

Rendőrök ellenőrizték a kerékpárral munkába érkezők és onnan hazafelé tartók járműveit Lukácsházán, a Schott gyár parkolójában. Az apróbb hiányosságokat a helyszínen orvosolták a rendőrök, például ajándék prizmákat helyeztek el a küllőkön.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2013 decemberében indította útjára a „Közlekedj biztonságosan munkába jövet-menet!” elnevezésű programját. Az érintett bringások és a munkáltatók is hasznosnak találták a kezdeményezést, amely többek között a hatályos közlekedési szabályok megismerésére és annak követésére sarkall, valamint a balesetmentes közlekedésre figyelmeztet. A jogszabályi környezet változása miatt elengedhetetlen, hogy időről-időre frissítsük ismereteinket és semmiképpen sem rutinból közlekedjünk!

Emellett fontos, hogy a kerékpárokat a kötelező tartozékokkal felszerelten, biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban tartsák és meghibásodás esetén fordítsanak gondot a megjavításra és/vagy a hiányzó eszközök pótlására. Kiemelten fontos a fékrendszer és a világítóberendezések megfelelő működése. A kerékpár és a kerékpáros kellő láthatóságának biztosítására az őszi időszakban különösen fontos fokozott figyelmet fordítani!

A tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg azt az időjárási viszonyok lehetővé teszik, Vas megyében nagy számban választják a dolgozók a környezetbarát, pénztárcakímélő megoldást és kétkerekűre pattanva járnak munkába. Éppen ezért különösen fontos, hogy a program által képviselt értékek minél többekhez eljussanak. Munkatársaink műszakváltáskor jártak a Schott Hungary Kft. lukácsházi gyáregységénél, mivel ezen időszakban van lehetőség a legtöbb érintett megszólítására. Figyelemfelhívó, segítő szándékkal ellenőrizték a dolgozók kerékpárjait és hívták fel az érintettek figyelmét az esetleges hiányosságokra és azok mielőbbi kijavítására. Az ellenőrzött kerékpárok tulajdonosai nem távoztak üres kézzel, hiszen számos, munkatársaink által vitt, a közlekedés biztonságát elősegítő tárgy talált gazdára.

Kerékpárokat ellenőriztek rendőrök a lukácsházi Schott parkolójában



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.