Szerző: Budapesti Nyomozó Ügyészség 2018. január 18.

Videó: részeg brit férfi dulakodott rendőrökkel a budapesti repülőtéren

A civil ruhás rendőr csak érdeklődni akart, az ittas brit azonban rátámadt a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Gyorsított eljárásban kapott ítéletet.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 35 éves brit férfit, aki két héttel ezelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozta, illetve bántalmazta a vele szemben intézkedő rendőröket.

A tényállás szerint 2018. január 05-én reggel az egyik sértett rendőr, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság beosztottja, szolgálati feladatokat látott el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Feladatai teljesítése közben segítséget kértek tőle, mert egy brit állampolgár az egyik reptéri ruhaüzlet előtt ittasan agresszív magatartást tanúsított.

A civil ruhában lévő rendőr alezredes a vádlotthoz lépett, és mielőtt magát igazolni tudta volna, illetve rendőri intézkedést kezdeményezett volna, a férfi őt nagy lendülettel fejen ütötte, minek hatására elesett. A vádlott ezután a rendőr alezredessel a földön dulakodni kezdett.

A közben helyszínre érkező két törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség beosztottjai a vádlottal szemben, további agresszív magatartása miatt testi kényszert és bilincset alkalmaztak. Ennek során a vádlott az egyik intézkedő rendőrt ököllel a mellkasán megütötte.

A fenti bűncselekmények miatt az intézkedő rendőrök a brit férfit a határrendészeti előállító helyiségbe kísérték. Támadó, agresszív fellépésével azonban a vádlott még ekkor sem hagyott fel, előállítása közben hátrafelé rúgva megpróbált egy harmadik intézkedő rendőrt elgáncsolni.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a fentiek alapján a férfit két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt gyorsított eljárásban eredményesen bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság vád szerint mondta ki bűnösnek a terheltet, és ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 3 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá Magyarország területéről 1 évre kiutasította.  Az ítélet jogerős.

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.