Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. február 05.

Rendőrkézen a tolvajok Szombathelyen

Lopni akartak, de lefülelték őket.

Fél órán belül három személyt is lopáson értek két különböző üzletben Szombathelyen 2015. február 4-én. Az első esetben egy 47 éves sorokpolányi asszony akart szeszes itallal fizetés nélkül távozni. Később pedig két helyi fiú kísérelt meg rágógumit és energiaitalt elvinni az egyik áruházból. Mindhárom személyt a rendőrök előállították és kihallgatták. Kiderült, hogy K. Sándorné már korábban is követett el hasonló cselekményeket, így vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, a két fiatallal szemben pedig – őrizetbe vételük mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.